Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Konrád

Kékfénylámpával és lélegeztetőgéppel gazdagodott az egri kórház

Közélet

Kékfénylámpával és lélegeztetőgéppel gazdagodott az egri kórház

Közel kétmillió forint értékben adományozott műszereket az Eger Sikeréért Egyesület a Markhot Ferenc Kórháznak.

Közel kétmillió forint értékben adományozott műszereket az Eger Sikeréért Egyesület a Markhot Ferenc Kórháznak.

Az elmúlt évben mobil lélegeztető gépet vásárolt a kórház a támogatásból, most pedig az újszülöttkori sárgaság kezelésére egy mobil kékfénylámpát. Az adományokat a keddi sajtótájékoztatón dr. Vácity József főigazgató köszönte meg és hangsúlyozta a civil támogatás fontosságát.

Átadták a műszereket – Fotó: Nemes Róbert

– Tavaly 1 millió forinttal, idén pedig 292 ezer forinttal támogatta a műszerbeszerzést az Eger Sikeréért Egyesület – mondta.

Hozzátette, korábban ilyen hordozható lélegeztetőgépe nem volt a kórháznak, tehát hiánypótló eszközt sikerült beszerezni, ami segíti a biztonságos betegellátást.
– A kékfénylámpánk működőképes volt ugyan, de nem volt korszerű. Ez a lámpa azt szolgálja, hogy gyorsabban tudnak a babák a sárgaságból kijönni, ezáltal korábban hazamehetnek – fogalmazott.

Dr. Gyetvai Róbert, az Intenzív osztály vezető főorvosa – Fotó: Nemes Róbert

Dr. Gyetvai Róbert, az Intenzív osztály vezető főorvosa a mobil lélegeztetőgép működéséről beszélt.
– Ez segít nekünk abban, hogy a betegeket egyik helyről a másikra úgy tudjuk átvinni, hogy ne kézzel, ballonnal kelljen lélegeztetni őket. Ennek a gépnek van egy akkumulátora, ami körülbelül egy órás működést biztosít és így sokkal kíméletesebben és precízebben lehet a betegeket szállítani – jelentette ki.

Emellett azt is elárulta, ezt a gépet az amerikai hadsereg számára fejlesztették ki, hogy háborús körülmények között lehessen szállítani a sérülteket.

– Ez egy masszív, ütésálló, strapabíró készülék – fogalmazott.

Kovácsné Pálos Rita, az Újszülött osztály főnővére elmondta, a kékfénylámpa nagy segítségükre szolgál az újszülöttkori sárgaság terápiájában.

– Korábban is rendelkeztünk egy ilyen típusú kékfénylámpával, aminek mostanra sürgetővé vált a pótlása. Azért is tartottuk ezt fontosnak, mert van olyan kisbaba, akinél az újszülöttkori sárgaság olyan mértékben fokozódik, hogy szüksége lehet alsó, illetve felső kékfény-terápiára – mondta.

Kovácsné Pálos Rita, az Újszülött osztály főnővére és Kovács Cs. Tamás, egyesületi titkár – Fotó: Nemes Róbert

Soltész Gergely, az Eger Sikeréért Egyesület elnöke kiemelte, egyesületük célja a városban élők boldogulásának segítése, az egészségvédelemben pedig a kórház eszközparkjának fejlesztése.
– Úgy látjuk, jó helyre kerültek ezen eszközök. Örömmel hallottuk, hogy ezzel javul a betegellátás minősége, illetve a betegek komfort érzete – zárta gondolatait.


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás