Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

12°
Mai névnap

Jenő

Vállald be Detti! – Szél Bernadett Egerben tartott fórumot

Közélet

Vállald be Detti! – Szél Bernadett Egerben tartott fórumot

Erre kérte az LMP frakciója Szél Bernadettet, és ő bevállalta.

Erre kérte az LMP frakciója Szél Bernadettet, és ő bevállalta. Ez hangzott el a miniszterelnök-jelölttől, de sok más érdekesség is kiderült péntek este. Az egri fórumról jelentjük.

Ez a fórum Szél Bernadett országjárásának első állomása volt, melyet egy sajtótájékoztatóval vezetett fel. Ezek után pedig este fél 6 körül a Hotel Koronában körülbelül 100 érdeklődő várta a képviselőt. Izgatottságát nem leplezte, mint mondta nagyon szeret ebben a városban lenni.
– Egerbe egy kicsit hazajövök, hiszen a Phillip Morrissal – míg volt itt dohánygyár – sokat jártunk ide, Eger egy picit visszahozza a fiatalságomat – kezdte.

A nosztalgikus hangulatot hátrahagyva pár percben bemutatta a Szél-tervet, még azt is megtudtuk, nem is azért lett politikus, mert vonzotta volna a politika világa.
– Sőt, engem dühített. És én tudom, érzem, hogy a magyar választópolgárok nagy része egyetért velem ebben. Ők ugyanúgy gondolkodnak erről a kérdésről, mint én. És ugyanúgy éreznek. Dühíti őket az, amit látnak – részletezte.

Szél Bernadett lehet az ország első női miniszterelnöke – mindent meg is tesz érte – Fotó: Nemes Róbert

Mit kínál a Megújuló Magyarország programja?

– Tudom, hogy vezetni szeretném az országot, és azt is tudom, hogy jól csinálnám. Az i-re az utolsó pont Orbán Viktor mondata volt:

A nők nem bírják a stresszt, ezért nem valók a politikába. Nőkkel így nem lehet beszélni – mondta.

A fórumon többször ígérte meg, üzente: nem lesz könnyű ellenfél. Szerinte a megújuló Magyarország olyan hely lesz, ahol jó lesz élni, így pozitív kampányra készülnek.

Hangsúlyozta, az LMP gyerekkora véget ért, a párt felkészült az ország kormányzására.

Többször is felhívta a figyelmet arra, nem lesz könnyű ellenfél – Fotó: Nemes Róbert

Legyen stratégiai szövetséges a sarki pék!

Szél Bernadett kifejtette, mi is az ő hét pontos terve, amelyet nem véletlenül hét pontosra készített. Mint mondta, válasz ez Orbán Viktor hét pontos gyűlölet kommunikácójára.

Összefoglalva, így néz ki a Szél-terv:

1. A magyar munkásnak is kedveznek, felszámolják a bérválságot, átszabják az adórendszert, kinyírva az egykulcsos adórendszert.
2. Leszámolnak a korrupcióval, erre már kész LMP-s törvényjavaslat-csomag van.
3. Az Orbán-kormány a multiknak kedvez, ezzel szemben a Szél-kormány helyzetbe hozza majd a kis- és középvállalkozásokat.
4. Oktatási forradalom jön, a büdzsé ötödét erre költenék, az önkormányzatok visszakapnák az iskolák fenntartását, sok diplomást képeznének.
5. A családi pótlék emelésével és bérlakásprogrammal segítenék a családokat.
6. Működő és ingyenes egészségügyet teremtenek, mindenhol lesz háziorvos, megállítják az orvosok és ápolók elvándorlását, visszaszorítják a hálapénzt.
7. Okosforradalomba viszik Magyarországot, amiben sok minden benne van. Paks 2. felmondása, megújuló energia, innovatív kis- és középvállalkozások támogatása, hatékony, családi alapú mezőgazdaság, a vidéki városok leszakadásának megállítása.

Mi a 2018-as választás tétje?

– Kritizáljuk a kormányt, de az ellenzék teszetoszasága lépésre bátorított minket. Magyarország nem Orbán Viktor, vissza kell szereznünk.

És ha ön bemegy a fülkébe és ikszel, akkor szerződést kötünk, és ezt én nagyon komolyan veszem – zárta gondolatait, majd átadta a lehetőséget hallgatóinak, hogy kérdezhessenek.

Nagy figyelemmel hallgatták Szél Bernadettet, majd jöhettek a kérdések – Fotó: Nemes Róbert

Nők helyzete, oktatás, összefogás – leginkább ezek köré csoportosultak a kérdések

Ezekre a kérdésekre általában saját példákkal, parlamenti élményeivel fűszerezve válaszolt. Szemezgettünk.

Egy hölgy kérdező a nők helyzetéről, első témába vágó lépéseiről kérdezte Szél Bernadettet.
– Ez tényleg egy mondás, hogy egy nő akar ebben az országban miniszterelnök lenni. Szokják meg! – kezdte.

Válaszában krízisotthonok építését emelte ki, valamint a nemek közti bérkülönbségek felszámolásáról beszélt.

Minden kérdésre volt válasz – Fotó: Nemes Róbert

Az összefogással kapcsolatban annyit mondott, hogy pártjában van nyitottság, ez pedig elvi alapú. Olyan összefogást tud elképzelni, ami kormányképes lehet, az érdekházasságot azonban kategorikusan elutasította.

Az oktatással kapcsolatban egy kérdező a Klebensberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) jövőjéről kérdezett valamint a tankönyvhelyzetről.
– A decentralizációt tartom megoldásnak. Az önkormányzatokhoz, amennyiben vállalni tudják, kerüljenek vissza az iskolák. A KLIK pedig egy rémálom. 100 költségvetési forintból 20 forintot az oktatásra áldoznánk – válaszolt.

A fórum közel 2 órás volt, de Szél Bernadett lendülete nem apadt. Az országjáró turné folytatódik, és ahogy a képviselő elárulta, visszatérnek még Egerbe.


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Közeleg a Black Friday, vagy más néven a Fekete Péntek! Idén tervezi, hogy kihasználja az üzletek által nyújtott akciókat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás