Lépjen kapcsolatba velünk

Vízilabda – Kialakultak a főtáblás csoportok, teljesíthető nyolcas döntő

Vízilabda – Kialakultak a főtáblás csoportok, teljesíthető nyolcas döntő

Lejátszották a harmadik selejtezős kört a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, így kialakultak a főtáblás csoportok.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Lejátszották a harmadik selejtezős kört a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, így kialakultak a főtáblás csoportok. A legjobb tizenhat között három magyar, kettő-kettő spanyol, olasz, német valamint egy-egy horvát, szerb, montenegrói, holland, román, görög és orosz csapat található.

A LEN főtáblás pozícióval kívánja népszerűsíteni a legrangosabb kontinentális megmérettetést azokban az országokban is, amelyekben további népszerűsítést szeretne eszközölni a sportágnak. Ezáltal a mezőny kissé felhígult, tény ugyanakkor, hogy a csoportküzdelmek végeztével a nyolcas döntőben a legjobbak képviseltetik majd magukat – olvasható az Agriasport oldalán.

Erre jó esélye van a ZF-Eger csapatának is, amelynek csoportjában ugyan ott van a Pro Recco és a Szolnok is, azonban a többiek megelőzése (Steaua Bucuresti, Spandau, Alphen, Sabadell, Herceg Novi) nem jelenthet nagy problémát. Az A-csoportban nehezebb dolga lesz az OSC-nek, hiszen az első négybe kerüléshez a JUG-Barceloneta-Olympiakosz-Brescia kvartettből valamelyik komoly riválist maga mögé kell utasítania. Az első fordulót október 25-én bonyolítják le. Az Eger Bukarestbe, az OSC Belgrádba, míg a Szolnok Sabadellbe utazik.

A Bajnokok Ligája csoportjai a legjobb tizenhat között

A-csoport: Dinamo Moszkva (orosz), Jug Dubrovnik (horvát), CNA Barceloneta (spanyol), Olympiakosz Pireusz (görög), Waspo Hannover (német), Partizan Beograd (szerb), A-Híd-OSC-Újbuda, AN Brescia (olasz)

B-csoport: Steua Bucuresti (román), ZF-Eger, Szolnoki Dózsa, Spandau 04 Berlin (német), Pro Recco (olasz), AZC Alphen (holland), CN Sabadell (spanyol), Jadran Hercegnovi (montenegrói)

Az 1. forduló (játéknap: október 25) párosításai:
A-csoport
Partizan Beograd – A-Híd-OSC-Újbuda
Dinamo Moszkva – Jug Dubrovnik
CNA Barceloneta – Olympiakosz Pireusz
Waspo Hannover – AN Brescia
B-csoport
Steaua Bucuresti – ZF-Eger
CN Sabadell – Szolnoki Dózsa-Közgép
Jadran Hercegnovi – Spandau 04 Berlin
Pro Recco – AZC Alphen

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL