Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

14°
Mai névnap

Jenő

Komlósi Csaba: a balodali pártok saját magukat járatják le

Közélet

Komlósi Csaba: a balodali pártok saját magukat járatják le

Harctéri barátság van, a közös frakció viszont elképzelhetetlen Egerben az ellenzéki képviselők között.

Harctéri barátság van, a közös frakció viszont elképzelhetetlen Egerben az ellenzéki képviselők között. Ron Werber személye olyan béka, amit nehezen nyel le, valamint azt is, hogy Baranyában egy volt Jobbikos képviselő indul az LMP listáján. Erről és ehhez hasonló dolgokról beszélgettünk Heves megye 1. választókerületének LMP-s országgyűlési képviselő-jelöltjével.

December közepén mutatkozott be az a három LMP-s politikus, akik tavasszal megmérettetik magukat megyénkben az országgyűlési választásokon. Köztük ott van Komlósi Csaba is, aki az LMP egri irodájában fogadott minket.

EgerHírek: – A politikát ismerők közül szinte mindenki biztosra vette, hogy Csarnó Ákost, a párt megyei elnökét, korábbi jelöltjét indítják most is, mégis ön lett a befutó. Mi történt?

Komlósi Csaba: – Semmi különös nem történt. Már 2014-ben sem Csarnó Ákos volt a listavezetője az LMP önkormányzati listájának, akkor született közöttünk egy megállapodás, hogy ő az országos elnökségbe próbál bekerülni, én pedig átveszem az egri önkormányzati képviselői posztot. Akkor ez mindkettőnknek sikerült. A későbbiekben úgy gondoltuk, hogy az elmúlt pár évben valamilyen szintű ismerettséget szereztem, Ákos pedig nem is nagyon ambicionálta az indulást. Így azt gondoltuk, hogy a 2019-es önkormányzati választásokhoz fontos lehet az én indulásom. Lehet, hogy kívülállók számára meglepetésnek tűnt, de belül nem játszottunk “kiszorítósdit”, megállapodások voltak közöttünk.

Egyértelmű volt, hogy Komlósi Csaba lesz a jelölt – Fotó: Nemes Róbert

Együttműködni vagy nem – ez itt a kérdés

EH: – A párt országos karácsonyi gyűlésén elhangzott: az LMP kész együttműködni más pártokkal, amennyiben ez nem sérti a céljaik integritását. Mely pártok, szervezetek lehetnek azok, amelyekkel az LMP együttműködne?

Komlósi Csaba: – Úgy hangzott pontosan, hogy akik érdekeltek a korszakváltásban. Nyilván azok a pártok, akik korábban a parlamentben üldögéltek a rendszerváltás óta eltelt időszakban, azok valószínűleg nem érdekeltek. Az MSZP és társai vagy csatolt részei, ezek nem jöhetnek szóba és a Jobbikkal is komoly ideológiai különbségeink vannak. Bár ők most próbálnak középre húzni, de ennek ellenére elég messze vagyunk egymástól. A karácsonyi nagygyűlésen aláírtunk az Új kezdet nevezetű és főleg vidéki polgármestereket tömörítő párttal egy megállapodást, ami mutatja, milyen irányba vagyunk nyitottak.

EH: –  Mit jelenthet az együttműködés? Visszalépést egy másik jelölt javára?

Komlósi Csaba: – Komoly viták vannak a pártban ezzel kapcsolatban, hogy ez mennyire nyitható szélesre. Visszalépésben nem gondolkodunk jelenleg. A listaállításnak, az ezzel járó kampánytámogatásnak meg vannak a feltételei. Ha visszavonjuk a jelöltjeinket, akkor ebből a szempontból is hátrányok érnek bennünket, másrészt ha visszavonunk egy jelöltet, akkor a listás szavazataink száma is csökkenhet, így nagyon meg kell fontolni, hogy egy ilyen lépést megtegyünk-e.

EH: – Hogy tetszik az Együtt nyilvánosságra hozott együttműködési javaslata? Ebben például visszalépnének az LMP javára több kerületben is.

Komlósi Csaba: – Nem akarok nagyon ironikusan fogalmazni, de az Együttnek semmi sem drága már, magukra maradtak, kis pártról van szó, próbálnak a felszínen maradni, ezért bedobnak ilyen ajánlatokat. Van két ismert politikusuk, azon kívül szervezeti infrastruktúrájuk, embereik, helyi jelöltjeik nem nagyon vannak.

Tehát könnyen osztogat az, aki nem tud jelöltet állítani. Nem tartjuk nagyon komolyan vehetőnek ezt az ajánlatot.

Határozott véleménye van az ellenzéki pártokról – Fotó: Nemes Róbert

EH: – Nyit pártja a Jobbik felé? Mit jelentett pontosan az, hogy a Jobbik tüntetésén részt vett az LMP? Eddig ugyanis elhatárolódtak Vona Gáboréktól. Sőt, volt Jobbikos képviselő indul Baranyában, Bosnyák András személyében. 

KCS: – Kezeljük a kettőt külön. Ezen a demonstráción való részvétel egyfajta szolidaritás kinyilvánítása volt, ugyanakkor a Fidesz lépései ellen irányult. Ne úgy értékeljük ezt, hogy kiálltunk a Jobbik mellett teljes elköteleződéssel, hanem azon intézkedésekkel szemben emeltük fel szavunk, amit a Fidesz, illetve a Fidesz által vezérelt Állami Számvevőszék hozott. Azóta tudjuk, hogy nem csak a Jobbikot, hanem más ellenzéki pártokat is megbírságoltak kisebb összegekkel.

A képviselők indulásáról néhány szót ejtsünk. Ő ( Bosnyák András – szerk.) az Új kezdet politikusaként indul az LMP listáján. Az Új kezdettel való megállapodásnak része volt, hogy több helyen ők indítanak jelölteket, ezt nagyjából elfogadtuk. Ha a magán véleményemet kérdezi, annyira nem lelkesedem azért, hogy egy volt Jobbikos indul az LMP listáján, de az Új kezdettel való szövetségünkben ezt el kell fogadni.

EH: –  A demokratikus ellenzék felől a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt mantrát halljuk. Karácsony Gergely vállalná, ha ez létrejönne. Mit gondol erről, nem lehetne ez egy jó irány?

KCS: – Nekem ez a demokratikus ellenzék kifejezés sem tetszett soha. De ami ezt illeti, nem nagyon tudom komolyan venni ezt a történetet. Olyan hatalmi és hatalomtechnikai mahinációk, helyezkedések folynak, amelyek ezeket a pártokat lejáratják. Ettől a szavazók száma még nem nő. Azt látjuk, hogy naponta változnak a hírek. Számomra egyszerűen követhetetlen, de a választók számára is.

Persze azt mondhatom, hogy ez nekünk valahol jó. Az LMP most növekedő fázisban van, ha nem is olyan dinamikusan, ahogy mi szeretnénk.

EH: – Az MSZP-vel egyébként tárgyalnának? Hiszen példának okáért Demeter Márta korábbi MSZP-s képviselő már az LMP padsorában ül.

KCS: – Ez nem úgy történt, hogy megállapodtunk az MSZP-vel, hogy Demeter Márta üljön át az LMP-be, hanem ő hagyta ott a pártot. Amikor kilépett, nem volt egyértelmű, hogy az LMP-ben fogja folytatni. Folytak vele tárgyalások, szavazott a frakció, végül megkapta a támogatást. Az, hogy ő onnan érkezett, nem jelenti azt, hogy az MSZP-vel kooperálunk.

EH: – Találkozott Ron Werberrel, amióta az izraeli kampányszakember az LMP tanácsadója? Részt vett az általa vezetett kampánytréningen, ha igen, milyen tapasztalatai vannak erről?

KCS: – Találkoztam Ron Werberrel, részt vettem az általa szervezett képzések egyikén. Ésszerű, racionális javaslatai vannak, szakemberként tudja támogatni ezt a kampányt,

de nehezen nyelem le Ron Werber személyét.

EH: – Miért?

KCS: – A korábbi tevékenysége és a múltja miatt. Ő nem csak Ron Werber, hanem szimbóluma valaminek, ami korábban zajlott az országban politikai színtéren, alakítója volt a magyar politikai közbeszédnek, amely elég rossz állapotban van jelenleg. Ezektől nem tudok nagyon eltekinteni, nehezen viselem az ő megjelenését.

Komlósi Csaba beszélt az egri helyzetről is – Fotó: Nemes Róbert

Egri politika

EH: – Beszéljünk helyi ügyekről. Egerben milyen viszonyt ápol az ellenzéki képviselőkkel? Beszédtéma önök között az együttműködés lehetősége?

KCS: – Van egyfajta “harctéri barátság” az ellenzéki képviselők között, hiszen a közgyűlésben kétharmada van a Fidesznek, így tulajdonképpen rá vagyunk kényszerítve a kooperációra. Ez egy bizalmi viszonyt teremtett közöttünk, így meg tudunk beszélni különböző kérdéseket, persze nem értünk feltétlenül mindenben egyet, de egy-egy napirendi pont kapcsán megosztjuk egymással az információinkat. Nincs folyamatos összehangolás, de van egy információ áramlás és ennek fényében teszi mindenki a lépéseit. Illetve néha úgy gondoltuk bizonyos dolgokról, hogy sok, és közösen kivonultunk.

Nyilván fölmerül időnként, illetve volt olyan ajánlat, hogy alakítsunk frakciót. Az LMP és én sem gondoltam, hogy a DK-sokkal vagy az MSZP-sekkel dolgozzak együtt.

EH: – Mi szól ellene?

KCS: – Nyilván a pártok országos viszonya. Ha együtt is tudok itt helyben működni az ellenzéki képviselőkkel, akkor sem lépnék közös koalícióra velük, hiszen az már egy direkt manifesztáció, akkor már kinyilvánítanánk valamiféle értékközösséget, ezt pedig nem gondolom helyesnek.

EH: – Ön mit ígér a választóknak? Mik a legfontosabb céljai? Milyen témakörök állnak majd a kampányuk fókuszában?

KCS: –  Országos kampányról van szó, így a helyi szint ennek függvényében fog megjelenni. A legfontosabb dolgok egyike a közállapotok, a demokrácia helyreállítása. Tenni próbálunk a társadalmi igazságosságért.

Az iskolarendszerrel alapvető gondjaink vannak, teljesen téves irányba ment a központosítás, azt gondolom, hogy egy más típusú megközelítést kell alkalmazni.

Vannak konkrét adópolitikai lépéseink is. Elég részletesen le vannak írva ezek a tervek a programunkban, sokáig sorolhatnám.


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Közeleg a Black Friday, vagy más néven a Fekete Péntek! Idén tervezi, hogy kihasználja az üzletek által nyújtott akciókat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás