Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek


-4°
Mai névnap

Timót

Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni

Gazdaság

Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni

Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni, miután lejár a 2015-ös kormányrendeletben meghatározott türelmi idő.

Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni, miután lejár a 2015-ös kormányrendeletben meghatározott türelmi idő.

Az új előírások szerint 2018 elejétől taxiszolgáltatás csak két oldalon két-két ajtós, légkondicionált gépkocsival nyújtható – írja az MTI.

A 10 éves korhatár az Euro III környezetvédelmi besorolásba, illetve az elektromos motorral közlekedőkre vonatkozik, míg az Euro IV-es besorolású motorral felszereltek esetében csak 7 évnél fiatalabb gépkocsikra adhatnak taxiengedélyt.

Az autókra vonatkozó műszaki előírások között szerepel az is, hogy csak olyan autóval lehet taxizni, amely gumiabroncsainak teljes futófelületén a mintázat magassága a három millimétert eléri.

Követelmény még, hogy minden üléséhez legyen biztonsági öv, a vezetőnél és a jobboldali első ülésnél beépített légzsák és a blokkolását gátló berendezés (ABS).

Taxizni csak olyan személygépkocsival lehet, amelynek kormányberendezése a menetirány szerinti baloldalon van.


Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önnek mi a véleménye arról, hogy a városkártyát már nem fogadják el az egri jégpályán?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat használunk. Adatai kezeléséről olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás