Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

DK: Ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon! – Ne a magyarok fizessék az ukránok nyugdíját!

DK: Ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon! – Ne a magyarok fizessék az ukránok nyugdíját!

Kétszáz-háromszáz ezer forintos nyugdíjak! Nagyon jól csengenek ezek a számok – ezzel kezdte sajtótájékoztatóját kedd délután Kertészné Kormos Noémi, a Demokratikus Koalíció-MSZP közös országgyűlési képviselő jelöltje.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kétszáz-háromszáz ezer forintos nyugdíjak! Nagyon jól csengenek ezek a számok – ezzel kezdte sajtótájékoztatóját kedd délután Kertészné Kormos Noémi, a Demokratikus Koalíció-MSZP közös országgyűlési képviselő jelöltje.

Majd hozzátette, nem a hazai nyugdíjasok kapják ezeket az összegeket, hanem ukrán állampolgárok. Mint mondta, évről évre egyre több ukrán jelentkezik magyar nyugdíjért, sőt egyéb szociális ellátásért.
– Ezt még az 1962. évi, a Szovjetúnió és a Magyar Népköztársaság közötti szociális megállapodásról szóló egyezmény alapján tehetik meg; az ukránnál lényegesen magasabb magyar nyugdíjhoz semmi más nem kell, csak egy állandó magyar lakcím.

A határ mentén egyfajta nyugdíj biznisz épült ki.

Pár tízezer forintért olyanok is bejelentkeznek magyar falvakba, akik nemcsak hogy nem magyar állampolgárok, de még csak a nyelvünket sem beszélik – részletezte a képviselő.

Kertészné Kormos Noémi – Fotó: Szabó Bendegúz

Hozzátette, az ukrán határ menti településeken az elmúlt hat évben kétszer, háromszor több lett a bejelentett lakosok száma. Mint mondta, 2010-ig ezer alatt volt a magyar nyugdíjat igénylő ukrán állampolgárok száma, az utolsó ismert, 2015-ös információk már mintegy 2200 főről szólnak.
– A Demokratikus Koalíció álláspontja, hogy ne a magyar állampolgárok fizessék az ukránok nyugdíját. Nem a magyar nyugdíjasok ellen lépünk fel, hanem egy idejét múlt szerződés ellen, amelyet az Orbán-kormány szavazatvásárlásra használ fel. A Bajnai-kormány előkészítette a szerződés felmondását, az aláírás azonban már az Orbán-kormány feladata lett volna. Ez a mai napig nem történt meg – hangsúlyozta.

Kertészné Kormos Noémi elmondta, a Demokratikus Koalíció kormányra kerülve fel fogja mondani azt az egyezményt, amelynek alapján ukrán állampolgárok jogtalanul juthatnak magyar nyugdíjhoz, a csalás útján szerzett járandóságokat visszaveszi, az érintetteket pedig felelősségre vonja.

– Hangsúlyozom: nem a magyar nyugdíjasok ellen vagyunk, az ily módon történő szavazatvásárlások ellen lépünk fel – emelte ki.

Elhangzott, a DK úgy gondolja, hogy csak az szavazhasson, aki itt dolgozik, itt adózik és itt viseli a döntések következményeit.

A képviselő azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy a DK aláírásgyűjtést szervez ebben a témában.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL