Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Börtönbe juttatná a Fidesz politikusait a DK jelöltje?

Börtönbe juttatná a Fidesz politikusait a DK jelöltje?

Felháborodásának adott hangot a Demokratikus Koalíció egri képviselő-jelölte, Kertészné Kormos Noémi amiatt, hogy Rékasi Károly színművész fiának két számítógépét lefoglalta a rendőrség.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Felháborodásának adott hangot a Demokratikus Koalíció egri képviselő-jelölte, Kertészné Kormos Noémi amiatt, hogy Rékasi Károly színművész fiának két számítógépét lefoglalta a rendőrség.

Rékasi Zsigmond a Facebook oldalán mindezt úgy tálalta, mintha az „elnyomó hatalom” retorziójáról lenne szó, amiért részt vett és felszólalt a január 19-i diáktüntetésen. A 17 éves gimnazista esetéről pénteken több hírportál is beszámolt, de az első híradásokban még nem szerepelt a rendőrségi akció valós oka.

Később kiderült, hogy a házkutatás és a számítógépek lefoglalása egy október óta már folyamatba lévő, rongálási ügyben indított nyomozás keretében történt. Rékasi Zsigmond a gyanú szerint középületeket graffitizett és ezzel 130 ezer forintos kárt okozott.

Az egri DK-s képviselő-jelölt a hír kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte a kormány  már a gyerekeket is ellenségként kezeli, megfélemlíti őket, miközben nem mer nyílt vitát folytatni senkivel.
„Loptok, csaltok, hazudok, viszályt szítotok magyar és magyar között, csak hogy hatalmatokat biztonságban tudjátok” – fogalmazott közösségi oldalán Kertészné. Szerinte ezért egyszer magyarázatot kell adniuk a kormánypártoknak, majd utalást tett arra, hogy bíróság elé fogják állítani a fideszes politikusokat.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL