Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Csongor

Sötét
Fény

Egri vörös és tokaji hárslevelű lett Debrecen bora

Egri vörös és tokaji hárslevelű lett Debrecen bora

Minden eddiginél több pincészet minden korábbinál több borral jelentkezett az idei Debrecen Város Bora versenyre, amelyen most első ízben nemcsak fehér és vörös borokat, hanem pezsgőket is lehetett nevezni.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Minden eddiginél több pincészet minden korábbinál több borral jelentkezett az idei Debrecen Város Bora versenyre, amelyen most első ízben nemcsak fehér és vörös borokat, hanem pezsgőket is lehetett nevezni – közölte a város polgármestere. 

Papp László ismertetése szerint a megmérettetésre 56 pincészet 118 tételével neveztek a három kategóriában. Tavaly 33 pincészet 94 tétele versengett, ami jelzi, hogy évről évre erősödik a város bora díj presztízse – fűzte hozzá.

Idén is szigorú szabályok szerint zajlott a bírálat: a szakmai és a társadalmi zsűri úgynevezett vakkóstolással pontozta a mintákat. A zsűri elnöke Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke volt, a versenyen pincészetek és egyéni termelők vehettek részt Magyarország valamennyi borvidékéről – ismertette a részleteket Papp László. A győztesek, akik jogosultak az éremcímke használatára, az idén is a város bálján vehetik át elismerésüket – írja az MTI.

A Debrecen Város Fehér Bora 2018 címet Bai István 2016-os évjáratú tokaji hárslevelű bora nyerte, míg a város vörös bora Petrény Attila 2012-es évjáratú Borgundi Egri Bikavér elnevezésű bora lett. Debrecen pezsgője Balla Géza 2015-ös évjáratú Clarus száraz mustos fehér pezsgője lesz az idén – sorolta polgármester.

Az MTI érdeklődésére Bai István és Petrény Attila borászok elmondták: a győztes hárslevelűből nyolcezer palack készült, a hosszú érlelésű „borgundiból” pedig 12 ezret palackoztak.

Borítókép: Debrecen Város Bora 2018 Facebook oldala

Továbbiak Gasztro kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL