Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Tivadar

Méz-jelentés – Magyarország Európa élvonalában

Gazdaság

Méz-jelentés – Magyarország Európa élvonalában

A hamis méztől védené az uniós piacot az úgynevezett Méz-jelentés. Nagy az érdeklődés a kérdés iránt, amely szerepel az Európai Parlament napirendjén is.

A hamis méztől védené az uniós piacot az úgynevezett Méz-jelentés. Nagy az érdeklődés a kérdés iránt, amely szerepel az Európai Parlament napirendjén is. Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője országjáró körútjának egri állomásán elmondta: Magyarországnak különösen fontos a méhészeti ágazat és a méhek védelme, hazánk ugyanis a harmadik legnagyobb mézelőállító ország az unióban.

Február 28-án plenáris ülésen tárgyal a Méz-jelentésről az Európai Parlament, ezt követően pedig az EP-képviselők március 1-jén szavaznak a dokumentumról. A tervezet több olyan javaslatot is tartalmaz, amely a 20 ezer főre becsült magyar méhésztársadalom számára is fontos. Az európai méztermelés ugyanis 260 ezer tonna, a magyar pedig 25-30 ezer tonna között mozog évente. A piacra kerülő és elsősorban Kínából származó hamis méz azonban beláthatatlan károkat okoz a termelőknek.

Bíró Péter, Erdős Norbert, Kiss Tivadar – Fotó: Szabó Katalin

A Méz-jelentésről Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője Egerben egyeztetett.
– A magyar méhészek és méhek által megtermelt méz 75 százalékát külpiacokon értékesítik, döntő módon az Európai Unió területén. Az Európai Unió a méznek csak a 60 százalékát termeli meg, tehát komoly importra szorul – fogalmazott.

Az Európai Unió adatai szerint azonban a határokon kívülről beérkező méz 20 százaléka hamis.
– Javaslatunk szerint sokkal erősebb hatósági ellenőrzés szükséges az Európai Unió határain kívül. A másik fontos elem, a méz címkéje körüli probléma. Jelenleg a jogszabályok szerint csak annyit kell feltüntetni rajta, hogy Európai Uniós vagy azon kívüli, vagy ennek a keveréke. Ezt meg kell változtatni úgy, hogy legyen pontosan feltüntetve a származási ország – jelentette ki.

Erdős Norbert éppen ezért szeretné, ha a méhészek uniós támogatása is emelkedne. 

– A méhészek mellett a méhek is védelemre szorulnak – tette hozzá a képviselő. A növényvédő szerek miatt csökken az állomány, ezért nem tudják elvégezni a növények beporzását. A zöldség és gyümölcstermelés 84 százaléka függ ettől.
– Heves megyében 850-en foglalkoznak méhészettel, 40 ezer méhcsaládot gondoznak. A megyei méhészek számára is fontos tehát a Méz-jelentés – fogalmazott Bíró Péter, az Egri Méhész Műhely Egyesület elnöke. Hozzátette, ha a Méz-jelentésen szereplő célokat nem sikerül megvalósítani, akkor 10-15 év múlva nem éri meg majd méhészkedni. A külföldről behozott, bizonytalan minőségű termékkel ugyanis nem lehet versenyezni.


Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás