Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Konrád

Folytatódnak a fejlesztések Noszvajon

Közélet

Folytatódnak a fejlesztések Noszvajon

Az Eger melletti településen élők örülhetnek: megújul az iskola tornaterme, rendbe teszi a járdákat és kialakítanak egy területet helyi piac számára.

Noszvaj költségvetése idén 260 millió forint, ezt már elfogadta a helyi önkormányzat. Több mint tíz százalékát fejlesztésekre fordítják, így a járdák felújítását önerőből oldják meg. Könnyebb lesz például a babakocsit toló anyukáknak is – mesélte a TV Eger megkeresésére a település alpolgármestere, Szabó Péter. A piac kialakítása a helyi termelőknek fontos, bíznak abban, hogy ha megnyit, akkor a turisták is örülni fognak a lehetőségnek. Noszvaji lekvárokat, gyümölcsöt, zöldséget árulnak majd többek között. Ez a beruházás pályázati forrásból valósulhat meg.

Felújítják az iskola tornatermét

Egy másik pályázat pénzügyi forrása kell majd a munkálatokhoz, hiszen ez legalább 40 millió forintba kerül majd. A Figedy János Általános Iskola tornatermét szigetelik, rendbe teszik a tetőt, hogy megszűnjön a beázás, valamint nyílászárókat cserélnek, a tervek szerint már nyáron. Ennek köszönhetően a közüzemi költségek is csökkennek majd.

( Előkép forrása: http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/ )


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás