Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Gedeon, Johanna

Sötét
Fény

Nem gyógyulnak az ellenzéki sebek

Nem gyógyulnak az ellenzéki sebek

Ez a cikk több, mint 5 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Jobbik frakciója kizárta Dúró Dórát, az eddig LMP-s Róna Péter pedig maga döntött a távozás mellett. A Lehet Más a Politika frakcióvezető-helyettese szerdán Egerben járt, városunkban nyilatkozott a fennálló problémákról.

Schmuck Erzsébet azt mondta, minden probléma arra vezethető vissza, hogy miközben pártjának kongresszusa úgy határozott, hogy mind a 106 egyéni választókörzetben önállóan indulnak, addig a társadalom részéről az ellenzéki összefogást sürgető erőteljes nyomás érződött. Ahogy a TV Eger kamerája előtt fogalmazott: ebben a kettős helyzetben vergődött az LMP. Schmuck Erzsébet egyébként személyesen is sajnálja, hogy a neves közgazdász, Róna Péter távozik a pártból, egyúttal reméli, hogy többen már nem követik a példáját.

A Magyar Narancs írta meg elsőként, hogy az LMP kampányfőnökének felbérelt Ron Werber nem kapta meg a neki járó több mint 10 millió forintot, illetve sorozatos szerződésszegést tapasztalt munkája idején. Komlósi Csaba, a párt egri önkormányzati képviselője nem kommentálta a híreket, csupán annyit mondott: majd a bíróság eldönti, hogy kinek van igaza.

Azt pedig a Jobbikhoz közelálló Alfahír írta meg, hogy a párt frakciója kizárta soraiból Dúró Dórát, mivel a már évekkel ezelőtt lemondatott Novák Előd felesége nyíltan kiállt Toroczkai László ásotthalmi polgármester mellett, az új elnökkel, Sneider Tamással szemben.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL