Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Eszter, Eliza

NB I: Jön az Eszterházy KESC!

Sport

NB I: Jön az Eszterházy KESC!

Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora bejelentette, a az Eszterházy KESC felnőtt együttese vállalja az első osztályú megmérettetést.

Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora bejelentette, a az Eszterházy KESC felnőtt együttese vállalja az első osztályú megmérettetést.


Cütörtök délután tartotta évzáró, egyben éremátadó ünnepségét az Eszterházy KESC felnőtt együttese, az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Líceumában, ahol az EKE rektora, az EKESC elnöke, dr. Liptai Kálmán a csapat és annak tagjai méltatása közben egyszer csak

bejelentette, az elkezdett munka folytatását támogatva, a 2018/2019-es szezont már egy osztállyal feljebb kezdheti meg az egyetemista társaság.

– Azzal a filozófiával kezdtük el a közös munkát női kézilabda együttesünkkel, hogy erős háttérrel, erős utánpótlással próbáljuk meg elérni, hogy valamikor a jövőben NB I-es csapatunk legyen – idézte az egyetem első emberét az eszterhazykesc.hu.

Dr. Liptai Kálmán csütörtök este bejelentette a nagyszerű hírt (Fotó: Kakuk Dániel)

– Ez a munka elindult, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar beérik annak gyümölcse. Az általunk választott út elején csupán egyetlen kötöttséget szerettünk volna, mégpedig, hogy olyan játékosok alkossák a keretet, akik a sport mellett tanulnak is. Ebből a filozófiából nem engedtünk. Habár nem minket vártak a bajnokság végén az első helyre, számomra egyáltalán nem meglepetés, hogy ez a munka, ez az ideológia ilyen hamar megtérült.

Egyedüli egyetemi csapatként lesznek jelen a magyar kézilabda sport elitjében az egri lányok (Fotó: Kakuk Dániel)

– Kellett hozzá egy fantasztikus vezetőedző, Debre Viktor, egy kiváló segítő, Rutka Péter, illetve egy igazi stáb és nagyon komoly csapatmunka, hogy mindez létrejöjjön. Éppen ezért a szponzorokkal és az egyetem vezetésével úgy határoztunk, élni kívánunk a pályán elért lehetőséggel, az első osztályú szerepléssel. Azt gondolom, hatalmas siker ez számunkra, hiszen egyedüli egyetemi csapatként leszünk jelen a magyar kézilabda sport elitjében – zárta a rektor.


Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön melyik pártra szavaz az EP-választáson?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás