Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Bernát, Felícia

Végvári Vigasságok az Egri várban

Programok

Végvári Vigasságok az Egri várban

Az idei lesz a 23. Végvári Vigasságok az Egri várban. Mint minden évben, idén is számos színes programmal várják az ide látogatókat. 

Az idei lesz a 23. Végvári Vigasságok az Egri várban. Mint minden évben, idén is számos színes programmal várják az ide látogatókat. 


Az augusztusi program keretében számos szakmai tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Vármúzeum kiállításaiban: megtudhatják, hogy a híres egri nők hol s hogyan hajtották végre hőstetteiket, fény derül az Egri csillagok című regény és a valóság közti összefüggésekre és különbségekre, valamint fáklyafényben fedezhetjük fel az Egri vár Kazamatájának legsötétebb járatait.

A hagyományőrző csapatok táborában életképek és mesterségek bemutatói teszik még gazdagabbá a fesztivál kulturális tartalmát. A keresztények táborában a tábori lelkész, a borbély, a csiszár, a füvesasszony és egy hadmérnök mutatja be a 16. századi emberek mindennapi tevékenységeit és a mesterségeiket, míg a török táborba tévedő gyanútlan látogató könnyen fosztogatás, adóztatás és leányszöktetés áldozatává válhat.

A kulturális programok mellett a fesztivál három napja a középkori hadi tevékenységek közepette telik majd. Fegyver bemutatók, bajvívás, viadal, virtuskodás, parádézás, felvonulás, díszlövés, zászlóforgatók bemutatója, gólyalábas vásári komédia, és minden, ami a hamisítatlan középkori hangulathoz kell. KEREKES BAND koncert és régi-zene, táncházak, tűzzsonglőrök gondoskodnak a felejthetetlen szórakozásról. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálják portékáikat és mutatják be a szakma mesterfogásait.

És ha mindez nem lenne elég, akkor jönnek a kísérő programok: népi játszótér, kézműves foglalkozások, vitézi próba, póni lovaglás és solymászbemutató.

A fesztivál csúcspontjaként közel 230 vitéz katona eleveníti fel az 1552-es dicső OSTROM és a híres Egri csillagok című regény jeleneteit!

A Facebook esemény itt található

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás