Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

22°
14°
Mai névnap

Zsófia

Két hét alatt Mátészalkától Zalaegerszegig fut Dudás Miklós

Kiemelt

Két hét alatt Mátészalkától Zalaegerszegig fut Dudás Miklós

Keresztül az országon, Mátészalkától egészen Zalaegerszegig fut Dudás Miklós, naponta maratoni távokat teljesítve. Célja, hogy felhívja a figyelmet a lelki és a testi egészség fontosságára. Az 500 km-es távot két hét alatt kívánja teljesíteni. A futó csütörtök este érkezett Füzesabonyba, pénteken viszont már Gyöngyösön lehet vele találkozni.

Augusztus 18-án indult Mátészalkáról és tervei szerint szeptember elsején érkezik meg Zalaegerszegre Dudás Miklós. Az 500 kilométeres távolságot futva teljesíti, ez alatt 14 helyen áll meg az országban.  Füzesabony az ötödik állomáshelye volt, ahová csütörtök este futott be Mezőkövesdről. Ez ugyan egy rövid táv volt számára, ugyanis naponta maratoni távolságokat  szokott teljesíteni, hogy tartani tudja a tervet.

Azt mondta azért fut, hogy  felhívja a figyelmet egy egészségtudatosabb életmódra, a kerékpárutak használatára ott ahol van és ott ahol nincs pedig annak a szükségességére.

Továbbá bizonyítani szeretné, hogy az önzetlenség nem tűnt el. Ezért jóformán pénz nélkül vágott neki a hosszú útnak. Ahol az este éri ott reméli, valaki befogadja éjszakára. Az állomáshelyeken motivációs előadásokat is tart, amiben a lelki és a testi egészség fontosságára hívja fel a figyelmet.  Péntek este Gyöngyösre fog érkezni, majd szeptember elsején Zalaegerszegre. Azt hogy miért pont ezt a várost választotta, azt majd csak a futás végén árulja el.


Tovább olvasás
Önnek ajánljuk

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön szívesen látna-e még több jól sikerült fotót az egri fejlesztésekről?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás