Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

22°
13°
Mai névnap

Gyöngyi

Déli iparterület: járható a Faiskola és Külsősor utcákat összekötő új szakasz – videó

Közélet

Déli iparterület: járható a Faiskola és Külsősor utcákat összekötő új szakasz – videó

Befejeződött a déli iparterület alapinfrastuktúra-fejlesztése, amely 1,2 milliárd forintból valósult meg. A kivitelezést egy éve kezdték, azóta többek között útfelújítás, illetve közvilágítás-kiépítés történt, emellett két buszmegálló, illetve személy- és teherautóparkoló is épült.


Ez a város legfontosabb munkahely teremtő beruházása az elmúlt évtizedeket is tekintve, hiszen már ezidáig két egyedi kormánydöntéssel támogatott ipari fejlesztés megvalósult a térségben és egy harmadik, hasonló fejlesztés előkészítése kezdődött meg – mondta el Habis László polgármester a szerda reggeli átadón.

Fotó: Nemes Róbert

 

A déli iparterület bővítésén sok éve dolgoznak, amely Egerben nem egyszerű feladat, hiszen a vasút által eddig elzárt terület jelentős közmű beruházásokat igényelt. Ahhoz, hogy gyárak létesüljenek a területen, leginkább a közúti csatlakozás volt szükséges – tette hozzá.

Fotó: Nemes Róbert

 


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön szerint mi lesz az, amit Mirkóczki Ádám polgármester elsőként végrehajt a vállalásaiból?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás