Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Eszter, Eliza

Enyém a Pálya! címmel állásbörzét és karriernapot rendeztek Egerben

Közélet

Enyém a Pálya! címmel állásbörzét és karriernapot rendeztek Egerben

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Heves Megyei Kormányhivatal közös szervezésében csütörtökön, 10 és 13 óra között az Eszterházy Károly Egyetem rendezvénytermében tartottak állásbörzét és karriernapot, ahol közel 25 Heves megyei cég több mint ezer munkahelyet kínált.


Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának megnyitója – Fotó: Nemes Róbert

Az egész napos rendezvény többcélú: kiállítás, amelyen a megyei munkáltatók lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen vehessék fel a kapcsolatot az érdeklődőkkel, másrészről pedig karrier-tanácsadás, ahol előadások hangzanak el álláskeresés, önéletrajzírás, karriertervezés és az önmegvalósítás témakörében.

Fotó: Nemes Róbert

 A látogatóknak lehetőségük nyílt arra, hogy a helyszínen elkészíthessék önéletrajzukat, majd próbainterjún vegyenek részt. A karriernapra egyaránt várták a középiskolásokat, egyetemistákat és a pályakezdőket is, de a gyesről visszatérő anyukáknak is segítenek az újra munkába állásban.

Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás