Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Dezső

Kovács Gergely: Lesz még néhány pár ezres tüntetés, aztán elül

Politika

Kovács Gergely: Lesz még néhány pár ezres tüntetés, aztán elül

Az elmúlt egy évben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elmozdult a színtiszta vicc irányából, tagjai néha akár már komolyan is vehetők. A teljes népesség körében immár 3 százalékos a támogatottságuk. A Magyar Hangnak adott interjújában elnökük, Kovács Gergely örömét fejezte ki, amiért az ellenzék nyolc év után végre rájött, hogy létezik, de a Fideszt szerinte csak akkor lehet leváltani, ha a jelenlegi pártok már nem léteznek.


Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke – Fotó: 24.hu

Kovács Gergely elmondta:

“tök jó, hogy nyolc év után végre észrevették, hogy léteznek. Ma egy ellenzéki pártnak Magyarországon csak azok az eszközei, amiket az elmúlt hetekben láttunk.

Jól reagáltak egy helyzetre, és a társadalom is jól reagált rájuk. Sokan kimentek az utcára, amiből az ellenzéki politikusok is láthatják, hogy jó az irány.”

Azonban gyorsan hozzáteszi, ettől még nem változott meg a pártokról alkotott véleménye, nem szokta kétévente kitörölni a memóriáját:

Pontosan emlékszem, hogyan kommunikált a Jobbik, amíg szabad volt nekik cigányozni, és arra is emlékszem, milyen volt az MSZP kormányon. Nem is szeretném újra hatalomra segíteni őket. Azt hiszem, a Fideszt akkor lehet majd leváltani, ha ezek a pártok már nem léteznek.”

Arra a kérdésre, hogy a túlóratörvény kapcsán kirobbant tiltakozássorozat jelenthet-e fordulópontot, azt feleli, hogy szerinte nem, csak a kormány népszerűségét erodálhatják, ártani nem fognak neki.

Azt hiszem, lesz még néhány pár ezres megmozdulás, aztán elül.

Úgy gondolja, hogy a tüntetések akkor szoktak eszkalálódni, ha a hatalom erőszakosan reagál. Ez történt Nyugaton, az arab világban és 2006-ban nálunk is. Mint mondja: a kormány most nagyon odafigyel rá, hogy ne legyen erőszak, hiszen az egyik legitimációs pillérük éppen Gyurcsány Ferenc, a szemkilövető.

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás


Tovább olvasás
Önnek ajánljuk

Továbbiak Politika kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás