Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Konrád

Ellenzék az újévben: csalás az előválasztáson, 250 ezer szavazót veszített a Jobbik

Politika

Ellenzék az újévben: csalás az előválasztáson, 250 ezer szavazót veszített a Jobbik

A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki pártok a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat.

Fotó: M1 Aktuális

Tóth Erik, az intézet elemzője az M1-nek elmondta, az ellenzék decemberi „botránypolitizálása” nem érintette a Fidesz-KDNP támogatottságát, amely továbbra is 50 százalék felett van a biztos választók körében. A felmérést egyébként kivételesen nagy mintán végezték el, több mint 5000 főt kérdeztek meg január 1-je és 27-e között.

Az is kiderült, hogy az újév legnagyobb vesztese a Jobbik, ugyanis a párt 250 ezer szavazót veszített el, míg az MSZP és az LMP támogatottsága 2-2 százalékkal csökkent ez idő alatt.

Az elemző szerint a kormánypártok magas népszerűsége a „kormányzati munka rendkívüli stabilitásának és rendkívül magas minőségének”, valamint az ellenzék „bénázásának” köszönhető.

Az elemző az ellenzéki főpolgármester-előválasztással kapcsolatban azt mondta, a pártok elkezdtek veszekedni arról, hogy szükség van-e második fordulóra. Véleménye szerint ez arra vezethető vissza, hogy az első fordulón nagyon kevesen vettek részt, ezért az ellenzék egy része megpróbálja az előválasztás legitimációját megkérdőjelezni. Előfordulhat, hogy mégis több ellenzéki jelölt indul majd az őszi önkormányzati választáson a főpolgármesteri tisztségért – tette hozzá.

Közben kitört a botrány: csal­tak az el­len­zéki elő­vá­lasz­tá­son

Máris nagy a fel­há­bo­ro­dás az el­len­zéki ol­da­lon, sokan bi­zo­nyít­ható, egy­ér­telmű csa­lás­ról be­szél­nek a hét­végi elő­vá­lasz­tás­sal kap­cso­lat­ban. A Ripost ér­te­sü­lése sze­rint sok ezer olyan el­len­zéki “sza­va­za­tát” is be­szá­mí­tot­ták, akik el sem men­tek sza­vazni.

Mint írják, a felháborodott ellenzéki szavazók először csak a Facebookon küldözgették körbe az értetlenkedő üzeneteket:

“Hogyhogy megköszönik nekem a szavazatot, amikor el sem menten szavazni?” “Itt valaki szórakozik! Úgy tartanak nyilván, mintha szavaztam volna Karácsony Gergelyre. Még meg is köszönik a szavazatot. Pedig nem is voltam szavazni!”

 

– írták tucatszámra egymásnak a felháborodott kommenteket, miközben Karácsony Gergely kijelentette, hogy legyőzték a Fideszt – egy olyan választáson ahol a Fidesz-KDNP nem indult.

 

Egyértelműen, az e-mail cím alapján beazonosíthatóan Karácsony Gergely stábja küldte ki  a köszönőleveleket tömegesen olyan valahol más alkalommal regisztrált ellenzéki szavazóknak, akik történetesen messze elkerülték az előválasztást. Vagyis  egyértelműen olyanok neve került fel ezerszámra(!) a támogató szavazók listájára akik ott sem voltak.

Karácsony Gergely ezt a köszönőlevelet küldte ezerszámra olyanoknak, akik el sem mentek az előválasztásra és persze így nem is szavazhattak rá:

Csakhogy egy probléma is felmerült a gesztussal kapcsolatban: olyanok is megkapták, akik nem vettek részt a castingon, nem szavaztak, és még csak szándékukban sem volt. Ilyen volt Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke, aki szintén kapott köszönőlevelet, pedig ott sem volt a castingon.

Továbbiak Politika kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás