Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

16°
Mai névnap

Friderika

Erdei fejlesztések országosan 3,5 milliárd forintból

Gazdaság

Erdei fejlesztések országosan 3,5 milliárd forintból

Hét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító, erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig országszerte.

Hét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító, erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig országszerte.

Ezt a beruházást koordináló Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szakmai vezetője jelentette be. Németh Csaba a fővárosi sajtótájékoztatón ismertette: egyebek mellett négy évszakos pihenőhelyek, kilátók, kiránduló- és látogatóközpontok, futópálya, túraútvonalak, tanösvények, erdei tornapályák és játszóterek épülnek vagy újulnak meg. Az erdei infrastruktúrát is fejlesztik, új parkolók, kerékpártárolók, és illemhelyek csökkentik a környezeti terhelést és kényelmesebbé teszik a természetjárást.

A támogatások kizárólagos kedvezményezettje a 140 éves szövetség, amely mindenütt a területileg illetékes 12 erdőgazdasággal konzorciumi partnerként együttműködve hajtja végre a fejlesztéseket a környezettudatossági, az erdészeti és a turisztikai szempontokat egyaránt előtérbe állítva. A fejlesztések az országos kéktúra útvonalán lévő, 217 helyszínen 354 elemet tartalmaznak. A beruházások a Pilisben és a Börzsöny területén, a Sopron-Fertő kiemelt térségben, a Bakony és a Balaton területén egészen Somogyig, Galyatetőn, Lillafüreden, illetve a Zempléni-hegységben valósulnak meg.

Március 21-e az erdők világnapja

Az ebből az alkalomból rendezett kismarosi ünnepségen jelentette be Nagy István agrárminiszter, hogy a tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához, a facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent.

Idén már 4800 hektárnyi erdőterület telepítésére adott engedélyt a minisztérium és jelenleg elbírálás alatt van még 1200 hektárnyi erdőt lefedő kérelem. Az idén 6000 hektárral kívánja növelni a magyar erdők területét a tárca, amivel a levegő tisztaságához és a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzá kívánnak járulni – a 22 millió facsemete az erdőfrissítést szolgálja, míg a 6000 hektár az új erdőtelepítéseket.

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön szívesen látna-e még több jól sikerült fotót az egri fejlesztésekről?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás