Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Magdolna

Tortával és borral ünnepelt Eger: két éve hungarikum az Egri Bikavér – Videó

Közélet

Tortával és borral ünnepelt Eger: két éve hungarikum az Egri Bikavér – Videó

Az Egri Várból leadott 15.52-es díszlövéssel kezdődött az az ünnepség, melyet a leghíresebb magyar vörösbor, az Egri Bikavér hungarikummá válásának 2. évfordulójára rendeztek csütörtökön.


A program 15 óra 52 perckor díszlövéssel kezdődött, majd az egri vitézek felvonulásával folytatódott. A születésnapon résztvevők kedvéért 16 óra 58 perckor újra eldördült a szakállas puska, majd Eger polgármestere köszöntötte az ünneplőket.

Az emberiség illetve a magyar nép történelemében is a jeles események sokszor valamilyen módon összefüggésbe kerültek a borral. Ez a nedű ugyanis mindig is fontos szerepet játszott az életben.”

– mondta Habis László.

Fotó: Nemes Róbert

A bor egyszerre ősi és modern ital, hiszen változnak az ízlések, a szokások, a technológiai felfogások, adott esetben a borkészítés filozófiája, de a borfogyasztás vissza-visszatérő érték, szokás az életünkben. A bor különleges ajándéka a Jóistennek, a nehéz és örömteli pillanatokban is része lehet mindennapjainknak – tette hozzá.

A bor átölelhet, dédelgethet, valamint megaranyozhatja a hétköznapokat és az ünnepeket. Ez ma egy ünnep, egy születésnap. Két évvel ezelőtt itt ülésezett a Hungarikum Bizottság, és számomra felejthetetlen élmény volt, amikor a szakemberek meghozták azt a hallatlanul fontos döntést, hogy a vörösborok közül elsőként az Egri Bikavért emelik hungarikum rangra.”
– emelte ki városunk polgármestere.

Fotó: Nemes Róbert

Örömömre szolgál, hogy ilyen sokan ünnepelnek velünk. Megkérdezték már tőlem néhányszor, miért olyan fontos, hogy hungarikum lett az Egri Bikavér. Elsősorban a magyarságunk miatt, hiszen nagyon büszkék lehetünk arra, hogy elődeink ezelőtt száz évvel megalkották ezt a borfajtát. Ez a bor ma is az egyik legismertebb márka és a legnagyobb mennyiségben értékesített borfajta.”

– mondta Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. Másodsorban azért fontos, mert a világ szőlő-és bortermelése rohamléptekkel fejlődik, és ebből a hatalmas konkurenciából valahogyan ki kell emelkedni. Ennek az egyik eszköze a hungarikum elismerés, mert ezzel egy szűk, nívós körbe került be a borvidékünk zászlóshajója – tette hozzá.

Fotó: Nemes Róbert

A dicsérő szavak után pedig, ahogy az egy születésnaphoz illik, az Eger környéki borászok által felajánlott legjobb Egri Bikavéreket kóstolhatták meg az érdeklődők, valamint polgármester úr segítségével felvágták a szintén Egri Bikavérrel készült tortát. Az eseményt természetesen most is élőben közvetítette az Eger Hírek saját Facebook oldalán.

❗️EGER élőben❗️Az Egri Bikavér hungarikummá válásának II. évfordulója.

Közzétette: Eger Hírek – 2019. március 21., csütörtök

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól ahhoz, hogy az Egri borvidék borospalackja után lesz egyedi, egri borospohár is?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás