Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Barnamedvét láttak Szilvásvárad és Nagyvisnyó közelében

Barnamedvét láttak Szilvásvárad és Nagyvisnyó közelében

Barnamedvét láttak Szilvásvárad és Nagyvisnyó közelében

Ez a cikk több, mint 4 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az elmúlt napokban több medveészlelés is történt Észak-Hevesben, azon belül is Szilvásvárad és Nagyvisnyó térségében láttak kifejlett barnamedvét.

Illusztráció

Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy egy kifejlett barnamedve kóborol Szilvásvárad és Nagyvisnyó határában a Bükk nyugati peremén – számolt be az esetről a Heol.hu-nak, Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) zoológiai szakreferense.

A téli álom végével megszaporodnak az észlelések

A szakember elmondta, hogy a medvék téli nyugalmi időszaka után már március végétől kezdve több lakossági bejelentést is kaptak a Sajó-völgy, illetve a Heves-Borsodi-dombság területéről.

A falvakat egyelőre elkerülte

Csőgér Bálint, Nagyvisnyó polgármestere a portál kérdésére megerősítette az észlelés hírét:

a falun belül szerencsére nem mozgott a barnamedve, valószínűleg tarthat az emberektől, nem keres élelmet a kukákban, mint az erdélyi társai. Úgy véli, lassacskán hozzá kell szokni a nagyragadozó jelenlétéhez, ezért óvatosabban kell közlekedni, viselkedni az erőben mint eddig.

Ezen észlelések legtöbbje valós, de volt példa arra is, hogy a szemtanúk egy nagytestű kutyát néztek medvének, illetve érkezett beszámoló arról is, hogy egy rossz állapotban lévő vadetetőt azonosítottak tévesen barna medvének. A Bükk területéről 2008-tól folyamatosan vannak dokumentált észlelések – fejtette ki Gombkötő Péter.

A BNPI ezúton is felhívja a lakosság figyelmét a medvékkel történő találkozások esetében alkalmazandó viselkedési szabályokra!

Medvével kapcsolatos konfliktushelyzetek kezelése

  • A medve nem játék, a medvét el kell kerülni! A medvével nem kell barátkozni – bármilyen korú is legyen. A bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van. A legtöbb konfliktus az anyamedvékhez kapcsolódik!
  • A medve indokolatlanul nem támad emberre, sőt ha lehetősége van rá, messze elkerüli.
  • Ha erdőben járunk és úgy gondoljuk, hogy bármikor felbukkanhat, keltsünk magunk körül zajt (pl. fütyülés). Nagyobb társaság esetén kisebb a támadás veszélye.
  • Ha mégis medvével találkozunk, de az állat nem vett észre minket, lehetőleg feltűnés nélkül, halkan azonnal távozzunk a helyszínről. Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni kövekkel vagy bármi mással.
  • Autós találkozás esetén tilos elhagyni a járművet!
  • Ne etessük, közelről ne fényképezzük a medvét!
  • Ha a medve közeledni próbál, hagyjuk ott a magunkkal vitt élelmet egy helyen, és lassan, figyelemmel kísérve az állatot, távolodjunk el a környékről.
  • Ne nézzünk a medve szemébe, ez agresszivitást válthat ki, ugyanakkor ne fordítsunk hátat az állatnak.
  • Ha a medve két lábra áll, őrizzük meg nyugalmunkat, ez még nem jelent kimondottan támadási jelet, lehet, hogy csupán a terepet fürkészi.
  • Ha a medve közel merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat.
  • Ha a medve mégis odajön hozzánk, feküdjünk hasra, a fejünket takarjuk el a kezünkkel, és maradjunk mozdulatlanul.
  • Kutyasétáltatás, kutyával való vadászat esetén is veszélyes helyzet alakulhat ki, ha a medve elől menekülő kutya a gazdához fog visszafutni – akár az őt követő állat kíséretében.
  • Az erős illatú élelmiszereket ne a sátorban tároljuk. Éjszakára célszerű a sátortól távolabb, fára, a medve által hozzáférhetetlen helyre tenni.

Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (www.bnpi.hu)

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL