Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Rafael

Mozgalmas labdarúgó hétvége volt az Észak-magyarországi sportrégióban

Sport

Mozgalmas labdarúgó hétvége volt az Észak-magyarországi sportrégióban

Mozgalmas labdarúgó hétvége volt az Észak-magyarországi sportrégióban

A régióhoz tartozó csapatok közül, a DVTK az Újpest FC, az Eger SE NB III-as együttese a Sajóbábony VSE felett aratott győzelmet a múlt vasárnapi bajnoki fordulóban. Mindkét gárda, döntő jelentőségű mérkőzésen van túl. 


Diósgyőrben 12.200 (!) néző tekintette meg élőben az Újpest FC elleni találkozót. A borsodiak egy fordulóval a bajnokság zárása előtt, a még bentmaradást jelentő 10. helyet foglalták el. Ahhoz azonban, hogy a következő szezonban is megőrizzék első osztályú tagságukat, pontot, vagy pontokat kellett szerezniük a bronzéremért küzdő fővárosiak ellen. A kitűnő hangulatú mérkőzésen végül, Tajti, Korbély és Hasani góljaival a DVTK magabiztos 3-0-arányú győzelmet aratott. Fernando Fernandez a hazaiak mestere a klub honlapjának nyilatkozva elmondta:

Az elejétől a végéig a jobban játszottunk az egyébként kiváló Újpestnél, és végre a gólok számában is megmutatkozott a jó teljesítmény. Talán a 3-0 nem is kellően tükrözi a különbséget. Nagyon nehéz, amikor hétről-hétre döntő következik, komoly mentális stressz, a szurkolók segítségével a játékosok valóban megértették, hogy ez a mindent eldöntő mérkőzés. A játékosok, a klub és a szurkolók is megérdemelték a bentmaradást, a mai mérkőzés jó alap a jövő szezonbeli küzdelmekhez.

 A diósgyőri vezetők a vasárnapi siker után sem pihentek, hiszem máris bejelentették az első frissen érkező labdarúgó szerződtetését, a fiatal ballábas Zsolnai Richárd személyében, illetve profi szerződést kapott az Újpest ellen gólt szerző, saját nevelésű Korbély Kristóf is.

Ez a győzelem egy hosszú út egyik állomását jelenti Diósgyőrben. A tulajdonosi kör – az Arago Befektetési Holding Zrt. révén – 2010-ben kapcsolódott be a DVTK működésébe. Ekkor a diósgyőri labdarúgócsapat még az NB II-ben szerepelt, és az első csapaton, valamint néhány utánpótlás-korosztályon kívül más nem tartozott a DVTK égisze alá. A labdarúgó szakosztály háza táján körvonalazódó stratégiai terv a közeljövőben már kétségtelenül az, hogy leginkább saját nevelésű, illetve régióból származó fiatalokra alapozva, meghatározó együttes kovácsolódjon össze Diósgyőrben. Ennek ékes példája, hogy idén már több saját nevelésű fiatalt irányítottak a Fernando Fernández vezette első csapat keretébe – Bárdos Bence, Tóth Borisz, Orosz Donát, Géringer Tamás, Korbély Kristóf, Farkas Marcell és Szűcs Kristóf személyében – annak ellenére, hogy a szezon során a csapat jórészt még a kiesés ellen küzdött.

Fotó: dvtk.eu

Kétségtelen tény, hogy a DVTK zászlóshajója a leginkább reflektorfényben lévő NB I-es alakulat. Az Arago-csoport majd egy évtizede, miután megszerezte a labdarúgó csapat többségi tulajdonát, stabilizálta annak gazdasági és sportszakmai működését. Ezt követően az Észak-Magyarországon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hagyományokkal rendelkező sportágakat kezdték – saját erőből – a DVTK zászlaja alá integrálni. Ezek után Magyarország Kormányának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásával útjára indították azt a 14 milliárd forint összeget meghaladó, Észak-magyarországi sportinfrastruktúra fejlesztési projektet, amely négy helyszínen, Miskolcon, Egerben, Salgótarjánban és Dél-Szlovákiában zajlik. A diósgyőriek idén tavasszal újabb szép sikert könyvelhettek el. Az EMMI támogatásával egy újonnan kialakításra került kategóriához, a vidéki nagy egyesületekhez csatlakozott a DVTK, egy következő szintre emelve a klubot – jelenleg több mint 2600 igazolt sportolót versenyeztetve címerük alatt.

A már említett sportinfrastruktúra-fejlesztés Egerben leginkább a labdarúgókat érinti, hiszen a Szentmarjay Tibor stadiontervezett rekonstrukciója és az Északi Sporttelep területén megvalósuló labdarúgó-edzőközpont kialakítása is azt a célt szolgálja, hogy a tehetséges helyi labdarúgó palánták – megfelelő infrastruktúra mellett, a DVTK sportszakmai koordinációjával –, stabilan biztosítsák az egri labdarúgó utánpótlást, valamint a későbbiekben akár a DVTK korosztályos, illetve felnőtt NB I-es csapatában is bemutatkozhassanak.

Amíg a diósgyőri játékosok jól megérdemelt pihenőjüket töltik, az Észak-magyarországi sportrégió két alközpontjának csapata, vasárnap mérkőzik meg egymással Salgótarjánban, ahol a helyi SBTC, az Eger SE-t fogadja. Az egriek két fordulóval a bajnokság zárása előtt már bebiztosították helyüket az NB III Keleti csoportjában. Ez annál is inkább figyelemre méltó teljesítmény, mert az ESE az elmúlt szezonban még a megyei első osztályban szerepelt. Innen indulva tudták elérni azt, hogy mára stabil NB III-as csapattá váljanak. A továbbiakban a város és a sportrégió hathatós összefogásával, talán még vérmesebb reményeket is megfogalmazhatnak, középtávú célként a másodosztályú szereplést tűzve ki maguk elé.


Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól az Egri Vár történelmi léptékű felújításához?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás