Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

22°
14°
Mai névnap

Zsófia

Szombattól a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a megújult Bárány uszoda – Videó

Közélet

Szombattól a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a megújult Bárány uszoda – Videó

Június első napjától a nagyközönség számára is megnyitja kapuit a Dr. Bárány István Városi Sportuszoda. A hírt Habis László polgármester és Lugosi Dénes a létesítményt üzemeltető Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója jelentette be hétfő reggeli sajtótájékoztatóján.

fotó: Ebner Béla

A tavalyi év szeptemberében hivatalosan átadott Bárány uszoda korszerűsítése és részbeni újjáépítése három ütemben, összesen 1 milliárd 446 millió forintot meghaladó tao-forrásból, mintegy 222 millió forintos önkormányzati és 420 millió forintos állami önerővel kiegészítve valósult meg.

Az időközben városi tulajdonba került épületkomplexumban mintegy 120 millió forint értékben történt eszközbeszerzés. A közelmúltban megérkeztek a bútorok, öltözői felszerelések, beléptető kapuk és az egyedileg, kifejezetten „a Bárányba” gyártott eszközök is, mint például az eredményjelző tábla.

fotó: Ebner Béla

A sajtótájékoztatón egri senior úszók meséltek a “Báránnyal” kapcsolatos múltbeli emlékeikről, sikerekről, kudarcokról és azokról a közös élményekről és elért eredményekről, melyek meghatározó értéket képviselnek városunk sporttörténelmében.

Az esemény után Habis László, Facebook oldalán is méltatta a sportolókat:

Jóleső érzés, hogy ezt a bejelentést a Bárányhoz ezer szállal kötődő, kiváló egri senior úszókkal együtt tehettem meg. 

Lugosi Dénes ügyvezető a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a nagyközönség már június elsején, szombattól minden reggel 6 és 8 óra között a szabad ég alatt hódolhat az úszás szenvedélyének.

Az eseményen készült Facebook Live videónk:

❗️EGER élőben❗️Az egri úszóközönség számára fontos bejelentést tesz Habis László polgármester úr és Lugosi Dénes, a létesítményt üzemeltető Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója a Bárány Uszodában!

Közzétette: Eger Hírek – 2019. május 27., hétfő

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön szívesen látna-e még több jól sikerült fotót az egri fejlesztésekről?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás