Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

14°
10°
Mai névnap

Szilvia

Portfolio: Lekörözi a nagyokat a kihívó magyar bank

Gazdaság

Portfolio: Lekörözi a nagyokat a kihívó magyar bank

Portfolio: Lekörözi a nagyokat a kihívó magyar bank

A Gránit Bank elsőként valósította meg a világban challenger bankként definiált fiókhálózat nélküli banki működési modellt Magyarországon, de a hasonló szereplőktől eltérően a vállalati portfólió felépítését is prioritásként kezeli. Így a bank a működése negyedik éve óta profitot termel, tavaly pedig a bankszektor átlagánál sokkal jobb mutatók mellett 1 milliárdos adózás utáni nyereséget ért el – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója.


Hogy sikerült a tavalyi év a Gránit Banknál?

A Gránit Bank eddigi működésének legsikeresebb évét zárta 2018-ban, a tervezettet meghaladó, 354 milliárd forint mérlegfőösszeggel, amely a bank 2010-es májusi indulása óta ötvenszeres bővülést, éves átlagban pedig 58%-os növekedést jelent. Az adózás előtti nyereség a megelőző évhez képest több mint 23%-kal magasabb, összege meghaladta az 1,2 milliárd forintot, az adózás utáni eredmény 1 milliárdos összegét pedig a közgyűlés döntése alapján az eredménytartalékba helyezték. A bank teljes hitelállománya az év végén 160 milliárd forint volt, amely az indulás óta 95%-os éves átlagos növekedést jelent, az egy évvel korábbi értéket pedig 38%-kal haladja meg. A hitelállomány továbbra is kiváló minőségű, a teljesítő hitelállomány aránya 99,7%.

A betétállomány az előző évhez képest 23%-kal bővült, összege meghaladta a 302 milliárd forintot. A betétek éves átlagos növekedése 60%-os volt az alapítástól a beszámolási időszak végéig. A banki likviditáskezelés továbbra is konzervatív, a hitel-betét arány 50% körüli. Dinamikusan nőtt az ügyfélszám is az elmúlt évben, a meglévő ügyfelek elégedettségének és a bank növekvő ismertségének köszönhetően. Jelenleg a bank több mint 50 ezer lakossági és vállalati számlát kezel. A digitális üzleti modellből eredő hatékonysági előnyök egyre jobban kirajzolódnak. 
A működési költség a mérlegfőösszeghez viszonyítva mindössze 1,1%, szemben a hitelintézeti rendszer 2,6%-os átlagával.

Hegedüs Éva tavaly szeptemberben az egri BizLounge üzleti klub vendégeként.

Eredetileg inkább vállalati bankként tartották számon a Gránit Bankot, pedig a lakossági marketingre is nagy figyelmet fordítanak. A számok nyelvén hogy sikerült a lakosság megnyerése az elmúlt években?

A Gránit Bank üzleti stratégiája a kezdetektől két pillérre épült. A bank gyors üzleti növekedését, valamint a mielőbbi nyereséges működés elérését a vállalati ügyfelek kiszolgálása és testreszabott hitelezése biztosította, ugyanakkor ezzel egyidőben megindult a lakossági pénzforgalmi szolgáltatások innovatív, digitális csatornán történő értékesítése. A bank a hazai piacon elsőként valósította meg a világban challenger bankként definiált fiókhálózat nélküli banki működési modellt, de tőlük eltérően a bank tudatosan a vállalati portfólió felépítését is prioritásként kezeli. 
Míg a challenger bankok csak nagyon hosszú idő alatt érik el az első nyereséges működési évüket, hiszen a digitális kiszolgálás jelentős IT erőforrást, innovációt igényel, a jövedelemtermelés pedig csak bizonyos méret és idő után valósul meg, addig a bank a vállalati portfólió gyors, ugyanakkor konzervatív felépítésével, a nemzetközi összehasonlításban is viszonylag korán, az üzleti működés megkezdését követő negyedik évtől már profitot tudott termelni.
Jelenleg a bank által kezelt számlák több mint hetven százaléka lakossági ügyfélszámla, miközben a betétállomány 75%-a és a hitelállomány több mint 90%-a származik a vállalkozási szektorból. A lakossági ügyfélszám növekedése folyamatos volt az elmúlt időszakban, az idei év első 5 hónapját tekintve az előző év azonos időszakához képest pedig 40% volt a bővülés. A növekedést az ügyfélvisszamérések szerint alapvetően az online és mobiltelefonon történő bankoláshoz kapcsolódó innovációk, érintéssel megvalósuló bankkártya limit-beállítás, kártyablokkolás, videobanki szolgáltatás, pénzügyi költés elemzési funkciók eredményezték.

Ilyennek képzelte el a bankot kilenc évvel ezelőtt? Melyek azok a területek, ahol az eddiginél sokkal aktívabb kíván lenni a Gránit Bank? Nem hiányzik-e ehhez egy szemmel látható fiókhálózat?

A bank egy zöldmezős bankként kezdte meg a működését és a kezdetekben bátor döntésnek számított a fiókhálózat nélküli banképítés, de az élet igazolta az üzletpolitika helyességét. Az alapító tulajdonos Demján Sándor nyitott volt az újszerű, digitális megközelítés elfogadására, később büszkén mutatta külföldi partnereinek is a bank innovációit. Tehát a kérdésére azt mondhatom, nincs hiányérzetem, nincs olyan terület, amelynek a növekedési számaival elégedetlen lennék, ami nem jelenti azt, hogy nincs további feladat. Jóval előbb sikerült elérnünk a nyereséges működést, mint azt korábban terveztük, és ez a különféle üzleti volumenekre is elmondható.A kezdetektől online módon értékesítjük a lakossági számlákat, habár az ügyfélazonosítás 2017. júliusi új szabályai előtt szükségünk volt ügynökökön keresztüli ügyfélazonosításra, amelyet a digitális technológia ma már nem feltétlenül indokol. A lakossági számlák értékesítésének túlnyomó többsége már online módon zajlik.
Tekintettel arra, hogy a lakossági területen a digitális, fintech megoldások iránt fogékony ügyfelek prémium banki kiszolgálására fókuszálunk, határozottan mondhatom, nem hiányzik a fiókhálózat, nem beszélve arról, hogy ez alapozza meg a bank költséghatékony működését. Az általunk megcélzott vállalati ügyfelek is már több mint egy évtizede elektronikus terminálon, netbankon keresztül intézik a bankügyeiket. 
A vállalati szegmensben a piaci részesedésünk további növelésére törekszünk, ezért a magyar gazdaság versenyképességét is javítandó, még aktívabb szerepet kívánunk vállalni az exportképes-, ill. a multi cégeknek beszállító hazai kkv-k, az energetikai – köztük a zöld programot megvalósító – szektorok, valamint az egészségügy, illetve a mezőgazdaság és élelmiszeripar finanszírozásában.

Minden szépnek és jónak tűnik a magyar bankszektorban, a hatékonyságot és a digitális fejlettséget leszámítva. Hogy látja behozhatónak ezen a területen a magyar bankszektor nemzetközi lemaradását?

A verseny kikényszeríti a még meglevő tartalékok kiaknázását, különös tekintettel a költséghatékonysági tartalékokra, amely természetesen összefügg a digitalizációval is. Jelentős informatikai beruházások történtek az elmúlt években a pénzügyi szektorban, amelynek egy része már az ügyfelek számára is érzékelhető, használható termékekben is megmutatkozik, a digitális szolgáltatások térnyerése ennek következtében várhatóan felgyorsul a következő években és egyúttal az azt használó ügyfélkör is jelentősen bővül majd. Ezt az átalakulást segíti, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a kormány is prioritásként kezeli a digitalizáció terjedését, jó példa erre az MNB által létrehozott Regulatory Sandbox, de a különböző digitális kormányzati programok is ebbe az irányba mutatnak.

Korábban folyamatosan napirenden tartották a Gránit Bank tőzsdére vitelét. Lemondtak erről? Ha egyáltalán valamikor, akkor mikor mehetnek tőzsdére?

A tőzsdére vitel nem került le a napirendről, az a banki stratégia része. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a piaci kondíciók, a befektetői kereslet, a technikai előkészítés szempontjából a lehető legjobb időzítést megtaláljuk.

Ön bekerült a Takarék Jelzálogbank igazgatóságába is. Mi a kapcsolat Önök között? Elképzelhető, hogy részt vesznek a sokat emlegetett “szuperbank” (Takarék/MKB/BB részvétellel) létrehozásában?

A jelenleg Takarék Jelzálogbank néven működő Földhitel- és Jelzálogbank alapító vezérigazgató helyettese voltam, több évig irányítottam a jelzáloglevél kibocsátást és -értékesítést, feleltem a kockázati terület felépítéséért és működtetéséért. Vida Úr megkeresett és felkért, hogy tapasztalataimat felhasználva segítsem a jelzálogbank működését, amit én megtisztelőnek tartottam és elfogadtam a felkérést. Ráadásul a Takarék Jelzálogbank kizárólag jelzáloglevél-kibocsátást és jelzáloghitel-refinanszírozást végez, vagyis nem versenytársa a Gránit Banknak. A pozíciónak semmilyen köze nincs az Ön által említett “szuperbank” esetleges létrehozásához. A Gránit Bank eredményesen és önállóan működik a kezdetektől célul kitűzött digitális üzleti modell mentén.

Nagy változást hoz az idei év a digitalizációban, hiszen élesedik a PSD2 direktíva. Mozgolódnak-e a bank környékén fintech cégek, netán maradnak inkább a házon belüli innováció hívei?

A PSD2 jelentős IT-feladat, de mi elsősorban lehetőségként tekintünk rá, két okból. Egyfelől a PSD2 növelheti az ügyfelek számára a transzparenciát a bankköltségekre vonatkozóan, ez pedig a költséghatékony működésünknek és kedvező árazásunknak köszönhetően számunka inkább jelentős lehetőség, mintsem fenyegetés. Másfelől a PSD2 nyújtotta lehetőségek számos digitális ügyfélutat egyszerűbbé tehetnek, valamint új digitális szolgáltatások létrehozását teszik lehetővé, ezek pedig maximálisan támogatják a bank stratégiáját. Saját fintech cégünkkel, a GB Solutions-al közösen nagy erőkkel dolgozunk előremutató innovációkon.

Felkészült-e a bank az azonnali fizetés július 1-jei bevezetésére? Maguk vagy mások miatt szükségesnek tartanak-e egy tesztidőszakot?

Az MNB ezen a területen is nagyon előremutató döntést hozott, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a pénzügyi tranzakciók szinte azonnal, öt másodpercen belül megvalósuljanak. Ez rendkívül jelentős fejlesztési feladat és a teljes bankszektornak és az ügyfeleknek is az áll érdekükben, hogy zökkenőmentes legyen az átállás. Az MNB folyamatosan méri, hogy az egyes bankok hogyan állnak a felkészüléssel és információink szerint az MNB rövidesen dönt a tesztidőszak kérdésében is.

A távoli ügyfélazonosítás jogszabályi lehetőségének megteremtését követően, mintegy két éve, hírt adtak arról, hogy a jogszabály hatályba lépését követően szinte azonnal meg is nyitották az első lakossági bankszámlát teljesen online, videós azonosítással. Hogyan alakult azóta az online számlanyitás a banknál?

A Gránit Banknál jelentős szerepe van az online, videóbankon történő számlanyitásnak, több ezren nyitottak számlát ily módon. Ebben az évben a heti több száz új számlanyitás több mint 50%-a ezen a csatornán zajlik.
A Gránit Bank megoldásában a tájékoztatás, a kártyaválasztás, az azonosítás és a szerződéskötés is teljesen online történik, bármilyen eszközzel elérhető módon, nagyságendileg 10 perc alatt. Érdekességképpen, a videóbankon keresztül számlát nyitó ügyfelek zöme a 30-50 év közötti korosztályból kerül ki, de több száz nyugdíjas ügyfelünk így nyitotta a számláját, amelyhez egyébként csak magyarországi kártya formátumú személyi igazolványra és lakcímkártyára van szükség. A VideóBank – amely távolról is a személyes kiszolgálás élményét adja – ma már egyre népszerűbb ügyintézési csatornaként is, kvázi bankfiókként működik, 100 beérkező hívásból 70 meglévő ügyfelek ügyeinek intézését jelenti.

Első volt a Gránit Bank az androidos érintéses mobilfizetés bevezetésénél. Miután más bankok már jelezték, mikor vezetik be Önök az iOS eszközt használók számára is ezt az innovatív fizetési módot?

A kényelmes és biztonságos fizetést tartjuk szem előtt, ennek érdekében dolgozunk azon, hogy a mobilon keresztüli fizetés élményét a telefonjának típusától függetlenül mindenki átélhesse.

Év eleje óta lehetséges a nem valós idejű ügyfélazonosítás a bankoknál, terveznek-e ezzel kapcsolatos innovációt is?

Alaposan megvizsgáltuk az új lehetőséget és a nemzetközi tapasztalatok alapján jelenleg azt gondoljuk, hogy lényegesen ügyfélbarátabb megoldás a valós idejű ügyfélazonosítás, amely – ha jó technológiával végzik el – nem tart tovább pár percnél és biztosak lehetünk abban, hogy az azonosítás sikerrel zárult. A nem valós idejű megoldást használó intézmények több esetben is napokkal a fotók, okmányképek elkészítése után jeleznek csak vissza az ügyfeleknek az azonosítás sikeréről és meglepően nagy arányban kell új fényképet készíteni. Ez a folyamat néha többször is megismétlődhet, mire eredményes lesz az azonosítás. Mi nem szeretnénk ilyen kényelmetlenségnek kitenni az ügyfeleinket.

Címlapfotó: portfolio.hu


Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Közeleg a Black Friday, vagy más néven a Fekete Péntek! Idén tervezi, hogy kihasználja az üzletek által nyújtott akciókat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás