Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Vilmos

Kaláka Fesztivál – Kétszeres jubileum a Gryllus testvéreknél

Kult

Kaláka Fesztivál – Kétszeres jubileum a Gryllus testvéreknél

A Kaláka zenekar idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, míg a június 27-e és 30-a között Egerben megrendezésere kerülő Kaláka Fesztivál szintén kerek évfordulóhoz érkezett. Idén már sorrendben 40. alkalommal rendezik meg Közép-Kelet-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválját.

A 40. Kaláka Fesztivál sajtótájékoztatója (fotó: Nemes Róbert)

A Kaláka Fesztivál egy hamisítatlan összművészeti fesztivál, mely a gazdag kínálat mellett színházi programokkal, versszínházzal, gyerekelőadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal és népművészeti vásárral gazdagítja a látogatók élménytárát.

A fesztivál valamennyi eseménye középpontjában a folk és a világzene, valamint az irodalom áll, de más műfajok képviselői is helyet kapnak a programban. Június 28-án este például a KFT együttes koncertje is színesíti majd az egyébként sem szerény programkínálatot. Az 50 éves Kaláka zenekar generációkat köt össze. A fesztivál látogatói között éppen úgy ott vannak a nagyszülők, akik ugyanazokat a dalokat hallgatták, mint most az unokáik.

Az idei jubileumi fesztivál ideje alatt, 2 napon keresztül úgynevezett Kaláka Gyerekfesztivált is tartanak. A szombat és a vasárnap délelőtt a gyerekeké lesz: koncertek, meseelőadások, vásári mulatságok, játszóházak szórakoztatják őket egészen a délutáni fesztiválprogramokig.

A 40. Kaláka Fesztivál hagyományos nyitóelőadását, a Verskoncertet idén újra Bélapátfalván a Ciszterci Apátság épületében tartják meg június 27-én, csütörtökön.

A fesztivál ünnepélyes megnyitója június 28-án pénteken lesz az Érsekkertben, ahol közreműködik a Musica Femina pályázat nyertese, Maddie C. fiatal osztrák dalszerző. A Musica Femina program a női alkotók munkásságára hívja fel a figyelmet. A program eseményei Németországban, Ausztriában, Szlovéniában és Magyarországon zajlanak. A magyarországi programsorozat része a partnerországokból érkező négy, pályázat útján kiválasztott fiatal előadó koncertje.

A részletes programot ide kattintva találhatja meg!

A sajtótájékoztatón készült Facebook live videónk:

❗️EGER élőben❗️A 40. Kaláka Fesztivál sajtótájékoztatója.

Közzétette: Eger Hírek – 2019. június 4., kedd

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól az Egri Vár történelmi léptékű felújításához?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!




Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás