Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Egri Fidesz: a fejlődés nem állhat le!

Egri Fidesz: a fejlődés nem állhat le!

Egri Fidesz: a fejlődés nem állhat le!

Ez a cikk több, mint 4 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Tisztújító közgyűlést tartott kedden a Fidesz Egri Szervezete a Polgárok Házában, ahol elnöknek választották Martonné Adler Ildikót. Az egri Fidesz alelnöke Orosz Ibolya, Lombeczki Gábor, Misz József, Oroján Sándor, dr. Pajtók Gábor és dr. Turcsányi Dániel lett. Az egri Fidesz új elnökségének célja, hogy megszolgálják azt a bizalmat, amit az elmúlt választásokon az egriektől kaptak. Az elnökség ügyvezető alelnöknek választotta Oroján Sándort.

A közgyűlésen egyebek mellett elhangzott, a Fidesz-KDNP szövetség rekord részvétel mellett, rekord győzelmet aratott Egerben a két hete tartott Európai parlamenti választáson.

Az egri emberek azt üzenték: a fejlődés nem állhat le, és ebben csak a Fideszre számíthatnak a város fejlődését akaró egriek”

– mondta el az ülésen Martonné Adler Ildikó. A Fidesz egri elnöke hangsúlyozta: az egri polgároktól kapott bizalom arra kötelez, hogy az új elnökség mindent megtegyen a város fejlődő pályájának megtartásáért.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL