Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

11°
Mai névnap

Erzsébet

Eger lett idén a Városmarketing Nagykövete

Közélet

Eger lett idén a Városmarketing Nagykövete

A Városmarketing Nagykövete címet viselheti városunk 2019-ben. A Magyar Marketing Szövetség pályázatán ugyanis a Média Eger Nonprofit Kft. 10 benyújtott munkája is kiérdemelte a Városmarketing Gyémánt díj elismerést.

Június 5-én, Budapesten került sor a Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett Országos Városmarketing Díj pályázat ötödik díjátadójára, ahol Eger mind a tíz beadott pályázatávalVárosmarketing Gyémánt Díjat nyert.

Fotó: Nemes Róbert

Ezen felül városunk a legtöbb pályázatot benyújtott településként a Városmarketing Nagykövete elismerést is megkapta ezzel is mutatva elkötelezettségét a városok és városmarketing irányába.

Míg 2018-ban 76 nevezés érkezett 23 városból, 2019-ben már 30 városból 125 pályázatot nyújtottak be. A városok országos ranglistájában Eger az eddig elnyert 18 díjjal a negyedik helyen áll.

Fotó: Nemes Róbert

Az Országos Városmarketing Díj pályázatot a Magyar Marketing Szövetség alapította azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a városok fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre.

A „Városmarketing gyémánt” elismerő díjat, védjegyet az a pályázó-szervezet kaphatja meg, aki a pályázat benyújtásával bizonyítja, hogy a meghirdetett kategóriák valamelyikében, a pályázati időszakban eredményes, az értékelési kritériumoknak megfelelő, a szakmai zsűri által színvonalasnak értékelt városmarketing tevékenységet végzett.

Fotó: Nemes Róbert

A védjegyhez és a Városmarketing Nagykövete címhez kapcsolódó díjelemek:

  • a díj elnyerését igazoló oklevél,
  • a „Városmarketing gyémánt” díj 2018 logó használata,
  • a nyertes marketingtevékenység az Országos Városmarketing Díj honlapján történő felsorolása, bemutatása,
  • a pályázat által generált a lehetőségek szerinti sajtómegjelenések
  • Városmarketing nagykövete 2019 cím viselése

A városmarketing gyémánt védjegy logóját a marketingtevékenységet megvalósító szervezet, illetve maga a város jogosult kiadványaiban, honlapján, különböző marketinganyagaiban, kommunikációs tevékenységében – az odaítélését jelző évszámmal együtt – használni, feltüntetni.

Fotó: Nemes Róbert

Először 2017-ben nevezett és nyert is Eger az Eger Advent rendezvénysorozattal, 2018-ban a Tavaszi Fesztivál, a Szüret és az Eger Advent került benyújtásra, és mindhárom városmarketing gyémánt díjban részesült.

A díjat nyert rendezvények, marketing megvalósítások:

Egri Tavaszi Fesztivál

Az Egri Tavaszi Fesztivál évről-évre tartalmas programokkal, színes zenei- és színházi produkciókkal, kiállításokkal, borgasztronómiai rendezvényekkel várja az egrieket és a városba látogatókat. A “Csillagtól csillagig” szlogen jelzi az Egri Tavaszi Fesztivál egyedi jellegét. Egerben, a többi fesztiválvárostól eltérően, ez nem csak egy művészeti fesztivál, hanem egy komplex kulturális, borgasztronómiai rendezvénysorozat is egyben, mely az új évjáratú Egri Csillag bor bemutatásától az Egri Csillag Weekendig tart.

A fesztivál közel 50 napja alatt több, mint 50 programelem látható a város kulturális-, művészeti-, oktatási-, és turisztikai intézményeinek, szervezeteinek összefogásával. A programkínálat legalább olyan színes, mint a Tavaszi Fesztivál csillag-logója. Komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, táncprodukciók, képzőművészeti kiállítások, irodalmi elődások várják az egrieket és a városba látogató turistákat.

Fotó: Nemes Róbert

A Szüret

2018 őszén a KULTURMA Városmarketing Csoport és a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének együttműködésével szervezte meg Eger szabadtéri pincefesztiválját, a Szüretet. A háromnapos program bepillantást engedett a hagyományos szüretek hangulatába és a borkészítés folyamataiba. Rendhagyó módon, a hagyományos vonulatot ötvöztük a mai megváltozott szokásokhoz igazodva friss, újszerű elemekkel. Célunk volt a korábbi évek célcsoportját kibővíteni és a fiatalokat is bevonzani a szüreti eseményekbe. Fontosnak tartottuk ezzel a rendezvénnyel kifejezésre juttatni a hagyományok tiszteletét és az egri bor készítésének folyamatába való bepillantást a mai generáció számára is.

A hagyományok tisztelete által a Szüret rendezvény összefonódott a Székelyföld Gyöngyszemei rendezvénnyel. Székelyföld varázslatos értékeivel, hagyományos népi mesterségeivel, népművészeti remekeivel, gasztronómiájával ismerkedhettek meg azok, akik ellátogattak a rendezvényre. A helyi borok kóstolgatása és a finom ételek falatozása közben színpadi programok, koncertek, gyermekprogramok szórakoztatták a családokat. A pincék színes és izgalmas szüreti játékokkal, könnyed riportműsorokkal várták az érdeklődőket. A három nap folyamán a kicsik szórakozását hagyományőrző népi ügyességi játszótér biztosította.

Eger Advent 2018

Az Eger Advent 2018 rendezvény egy minőségi szórakoztatást nyújtó, 30 napon át tartó professzionális kulturális programsorozat, amely Eger csodás történelmi belvárosában megvalósuló egyedi látványvilágával, különleges díszkivilágításáőval, fényinstallációival kimagaslik az ország adventi rendezvényei közül.

A kisgyermekes családok színesebb és több programlehetőségének megteremtésére irányuló törekvéseink is célhoz értek. Az előző évekhez képest kétszer többen látogattak a Jégpalotába és a gyermekkoncertjeinken közel 2500 fő vett részt.

Fotó: Nemes Róbert

Hungarikum Piknik 2018

Eger és az Egri borvidék lakossága és borászai számára egyaránt hatalmas megtiszteltetés volt, amikor 2017. március 21-én – első vörösborként az országban – zászlósborunk, az Egri Bikavér megkapta a magyar értéktár csúcsát jelképező Hungarikum címet.

Az esemény évfordulóját méltóképpen szerettük volna megünnepelni, mégpedig közösen az ország valamennyi Hungarikumával, melyek elsősorban a gasztronómia, vagy a kultúra területén emelkedtek az ország legjobbjai közé. Ezért Eger város, az Egri borvidék és a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesülete 2018. március 23-24-25-én megrendezte az I. Szépasszonyvölgyi Hungarikum Pikniket.

A közös ünneplésen túl célunk volt, hogy hagyományt teremtsünk, és a jövőben minden esztendőben, a turisztikai és gasztronómiai fesztiválszezon nyitányaként ez az esemény megrendezésre kerüljön, segítse értékeink megőrzését, buzdítson további értékek felkutatására, és erősítse ezek összefogását.

Egri Nyár 2018

A Média Eger Nonprofit Kft. Városmarketing Csoportja az Egri Tavaszi Fesztivál mintájára létrehozta az Egri Nyár 2018 elnevezésű ernyőmárka alatt kommunikált programsorozatot, mely 2018. június 14-től szeptember 7-ig tartott. A könnyed, nyáresti kikapcsolódást nyújtó koncertektől a szabadtéri színpadi előadásokig, a kiállításoktól a borgasztronómiai rendezvényekig színes, változatos programok várták az egrieket és a turistákat egyaránt.

Fotó: Nemes Róbert

Felsőváros Csillagai – Közösen a közösségért kommunikációs kampány

A kommunikációs stratégia megalkotásánál abból indultunk ki, hogy minél szélesebb körű tájékoztatást adjunk a projekt elemeiről, a különböző aktivitásokról, hosszabb távon pedig a pozitív kommunikációval elérjük azt, hogy az érintett célcsoport magáénak érezze lakókörnyezetét, aktív részese legyen a városrész mindennapi életének.

Meghatároztuk a kommunikációs csatornákat. Mivel a városrész teljes lakosságát meg kellett szólítanunk, olyan csatornákat és eszközöket kellett találnunk, melyekkel a kisgyermekektől a nyugdíjas korosztályig hatékony elérést biztosíthatunk.

A városfejlesztés kommunikációjának egyik legkiemelkedőbb eleme az egységes arculat létrehozása, amely a pályázat minden egyes megjelenési formáját összeköti és kapcsolatba hozza egymással. 

Fotó: Nemes Róbert

Eger város arculata

2016-ban, a Városmarketing Csoport megalakulásával jött létre az a gondolat, hogy az összes, önkormányzati fenntartású városi intézmény arculatát össze kell hangolni, egységessé tenni, a cél az egyenszilárdság. Az új arculattal szembeni elvárás az, hogy ne csak a logó-ról szóljon, hanem minden területre kiterjedjen. 

2017-ben a Kulturma Városmarketing Csoport kapta azt a feladatot, hogy alkossa meg az új arculati kézikönyvet a városi intézmények számára. Az esztétika mellett azon volt a hangsúly, hogy egy olyan képi struktúra épüljön, ami nem egy felirat és egy kiegészítő piktogram egysége, hanem olyan szerkezet alkotható meg, ami ugyanazokat a grafikai elemeket használja. Egernek egy ikonikus intézménye az Egri Vár, így kézenfekvő volt, hogy a már 2012-ben elkészült bástyás Eger logót felhasználva és átalakítva  készüljön el az új arculat.

Eger város hivatalos weboldala, az eger.hu megújítása

Célja egy olyan egységes, átlátható, a városi megjelenési koncepcióba és arculatba illeszkedő weboldal létrehozása, mely egységesen és alaposan kiszolgálja a városban élőket és a városba látogató turistákat is. Fontosnak tartottuk a meglévő egri céges és intézményes weboldalak egységesítését, az átjárhatóság biztosítását.

Az alapvető feladat az egri intézmények és szolgáltatók saját oldalainak, valamint a  szabadidős és fesztivál honlapoknak marketing alapokra épített, reszponzív kezdőoldalainak (Landing Page-ek) létrehozása, városi arculatba illeszkedő kreatív grafikai tervezése és webfejlesztése volt.

A cél az volt, hogy egy XXI. századi elvárásoknak, a megváltozott felhasználó szokásoknak megfelelő, komplex, felhasználóbarát oldal jöjjön létre, ami követi a mai felhasználók felgyorsult internetezési szokásait, valamint a teljes átláthatóságot, érthetőséget. Fő célkitűzésünk volt, hogy az új városi honlap minden városi tartalom kiindulópontjaként konverzióorientált legyen. 

Egri Csillagok Sétány létrehozása

Az Eger Sikeréért Egyesület Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Kulturma Városmarketing Csoporttal együttműködve Eger történelmi belvárosában, az Érsek utcában hozta létre az Egri Csillagok Sétányát tiszteletül azoknak, akik munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.   

Az egyesület vezetése és a város közgyűlése úgy döntött, hogy négy – művészet, tudomány, sport és „Egerért” – kategóriában avatnak majd díszkövet az évek során. Az Eger Sikeréért Egyesület tehet ajánlásokat arra, hogy az előzetesen kialakított kritériumrendszernek megfelelően, kik kaphatnak emléktáblát – életművük, munkásságuk és a városért való munkálkodásuk elismeréséül – a sétányon. Az ajánlások alapján végül a város közgyűlése dönt az elismerésekről. Az emléktáblákból évente kettő kerül lerakásra.

A visiteger.com weboldal létrehozása

Az utóbbi években Eger bel- és külföldi turistaforgalma is számottevően megnövekedett, a vendégéjszakák száma az utóbbi öt évben 54%-kal nőtt. A megnövekedett érdeklődés és a fogyasztási szokások megváltozása miatt szükségesssé vált egy komplex turisztikai honlap létrehozása.

Az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. fejlesztéseként így jött létre és vált elérhetővé Eger új turisztikai honlapja, a visiteger.com. A honlap létrehozásának célja egy átfogó városkalauz, mely minden turisztikailag fontos témakört elérhetővé tesz. Fontos cél továbbá a városban tevékenykedő, turizmushoz közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódó szolgáltatók népszerűsítése és közvetítése a turisták felé. Így ez felület nem csak egy turisztikai kalauz, hanem ezen szolgáltatók adatbázisaként is működik.

Forrás: Media Eger


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Közeleg a Black Friday, vagy más néven a Fekete Péntek! Idén tervezi, hogy kihasználja az üzletek által nyújtott akciókat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás