Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Dániel, Daniella

Elkezdődött a huszonharmadik Egri Bikavér Ünnep!

Elkezdődött a huszonharmadik Egri Bikavér Ünnep!

Ha már van egy szép, önálló borospalackunk, miért ne lehetne egy önálló borvidéki borospoharunk is? Ezúton szeretném felkérni az egri borászokat egy különleges pohár megalkotására, hogy év végén a borszenteléskor már az új palackból, az új borvidéki borospohárba tölthessük a finom nedűket – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője a XXIII. Egri Bikavér Ünnepének csütörtök esti megnyitóján az Érsekkertben.


“Egy esztendővel ezelőtt ezen a színpadon mondtam azt, hogy az Egri borvidék is van olyan komoly borvidék, hogy megérdemel egy önálló borospalackot. Az azóta eltelt hónapokban az egri szőlészek és borászok, az Egri Borműhely szervezésében megalkották az Egri borvidék borospalackját.

Fotó: Huszár Márk

Egy olyan palackot, amely száz közül is megismerszik és a nyakán dombornyomással rajta van az egriek világsikere, az 1552-es év, mikor is őseink megvédték az egri várat.

Örömmel jelentem, hogy ebből a palackból már több mint 200 ezer darab gyártásba került, s immáron 12 egri borászat csúcsminőségű borával találkozhatunk idén ősztől az üzletek polcain – zárta sorait a honatya.

Fotó: Huszár Márk

Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, majd Ternyák Csaba egri érsek is köszöntötte a megjelenteket.

A bor, mint a Föld, a Nap és az emberi munka ajándéka egyidős a civilizációval.”

Fotó: Huszár Márk

– mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere köszöntő beszédében, majd hivatalosan is megnyitotta a XXIII. Egri Bikavér Ünnepét. Hangsúlyozta, a főváros egyetlen testvérvárosa Heves megye székhelye, ahová mindig örömmel látogat el, kiváltképp mivel egri nagyapja révén személyes kötődése is van városunkhoz.

Fotó: Huszár Márk

Elődeinktől egy nagyszerű várost örököltünk, s azon dolgozunk, hogy ez a város legyen még szebb, még vonzóbb és még szerethetőbb – jelentette ki Habis László, Eger polgármestere. Hozzátette: ennek a munkának az eredményeit látjuk minden nap, büszkék vagyunk arra, hogy Eger városában tavaly 660 ezer vendégéjszakát töltöttek el az idelátogatók, ezzel a 23 megyei jogú város között a leglátogatottabb város és a legnépszerűbb megyeszékhely lettünk. Az egri borászok ugyancsak Európa élvonalába tartoznak, ezt igazolja az idei Bordeaux-i borversenyen elért 8 arany- és 4 ezüstérem is, mely a magyar borászok által elért eredmény 50 százaléka.

A 2018. Év Egri Szőlőtermelője Balázs András, az év Egri Bortermelője Tóth Istvánné Rózsika, míg az év Borgasztronómusa Darvas Roland lett.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól ahhoz, hogy az Egri borvidék borospalackja után lesz egyedi, egri borospohár is?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás