Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

21°
11°
Mai névnap

Orsolya

Ismét dobos térré változik a Dobó tér – közeleg az Egy Újabb Ütős Nap – Videó

Kult

Ismét dobos térré változik a Dobó tér – közeleg az Egy Újabb Ütős Nap – Videó

Az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola és az Eger Önkormányzata által életre hívott, országos hírű Egri Ifjúsági Zenei Program (EIZP) ismét megszervezi az Egy ütős nap elnevezésű kreatív zenei eseményt a város szívében. Augusztus 4-én, vasárnap 18.00 órától (eső esetén augusztus 11-én) Pusztai Csaba vezetésével hét, pop-rock klasszikus mű hangzik el Eger főterén, dobosok előadásában.


Gulyás László igazgató és Habis László polgármester (fotó: Nemes Róbert)

Eger Közgyűlése 2014 szeptemberében döntött arról, hogy az egri könnyűzenei élet fejlődésének támogatása érdekében létrehozza az Egri Ifjúsági Zenei Programot (EIZP). Az országosan egyedülálló, helyi kiírás a Cseh Tamás Program működéséhez hasonló, célja az ifjúsági, zenei rendezvények szakmai nívójának megtartása, illetve emelése, a tehetséges egri fiatalok támogatása, kiemelkedő egri zenekarok segítése.

Az első pályázat kiírásától eddig eltelt időszakban összesen 12,5 millió Ft önkormányzati támogatás érkezett az egri könnyűzenei életbe az EIZP forrásain keresztül. Mindez összesen 35 stúdió-hangfelvételt jelent, esetenként 3-5 dal felvétele készülhetett el így profi körülmények között. A forrásból az első három esztendőben megvalósult továbbá 13 videoklip forgatása, 12 alkalommal próbaterem bérlésében segítette a városi program az egri zenekarokat, valamint 94 koncertet szerveztek az EIZP segítségével.

Csányi Zoltán (Roy és Ádám Trió) – dobos, zeneszerző (archív fotó: Nemes Róbert)

Dobó térből, dobos tér

A szervezők július 28-án 16 óráig várják a csatlakozni kívánó dobosok jelentkezését, ezzel kapcsolatban minden részlet megtalálható az esemény Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/events/2279170552191392/

Nagy szeretettel várják továbbá az érdeklődő hallgatóságot is. Emlékezhetünk: először tavaly októberben változott dobos térré a Dobó tér: akkor 18 dobos ült a hangszer mögé, s játszott el 5 zeneszámot Csányi Sándor, a Roy és Ádám trió dobosa vezetésével. A belváros szívében mintegy 300-400 ember élvezte játékukat.

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön szerint mi lesz az, amit Mirkóczki Ádám polgármester elsőként végrehajt a vállalásaiból?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás