Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek


Mai névnap

Szilárda

Megvédte Európa-bajnoki címét a Maklári Kötélugró Klub sportolója

Sport

Megvédte Európa-bajnoki címét a Maklári Kötélugró Klub sportolója

Megvédte Európa-bajnoki címét a Maklári Kötélugró Klub sportolója

Bánhegyi Flóra lett Európa legjobb kötélugrója.


Bánhegyi Flóra egészen 2021-ig birtokolhatja az Európa-bajnoki címet, akkorra már összesen négy éve.
Apostol-Kovács Judit, a Maklári Bosch Kötélugró Klub edzője, elnöke elmondta, Flóra előtt, nővére, Hanna ugyancsak négy évig volt Európa legjobbja. Ez történelem!

Véleménye szerint hihetetlen versenyévet zártak most, hiszen a World Jump Rope sikerei után szinte azonnal következett az Eb. Az első napon az ifjúsági csapat állt pályára és egy ezüstéremmel a nyakukban fejezték be a versenyt.
Az utolsó napon tartották az egyéni viadalt, ahol Bánhegyi Hanna és Flóra álltak pályára. Hanna egy nagyon komoly és hosszas felépülést igénylő sérülésből tért vissza és kvalifikálta magát a 30 valamint a 180 másodperces gyorsasági számokra. A két testvér egymás után lépett pályára azonos tervekkel, eredményükkel a dobogó második fokán osztoztak.

A 30 másodperces szám harmadik legjobb eredménye lett a Flóráé, ez azt jelentette, hogy a szabadon választott gyakorlatok előtt még nem állt az első, biztos helyen. De ezért ő a legjobb! – emelte ki az edzője. – Mert, aki egy ilyen helyzetben higgadt, nyugodt tud maradni és tökéletes gyakorlatot bemutatni, annak szól a himnusz a verseny végén.

Judit beszámolt arról is, hogy a magyar válogatott tarolt és a legtöbb érmet az ő nyakukba akasz­tották:

“Hosszas és küzdelmes felkészülés előzte meg ezeket a nyári fényesen csillogó érmeket, de minden a teremben töltött óra édes emlék lett így visszatekintve. Nagyon jó érzés volt ezzel a csapattal készülni, utazni és versenyezni és nagyon izgatottan várom, hogy mit hoz számunkra a jövő, de addig is örömmámorban úszunk, hiszen nagyon nagy teljesítményt tettek le a versenyzőink az asztalra. Köszönöm a minket támogató cégeknek, szülőknek és szurkolóknak a belénk vetett bizalmat és a rengeteg erőt, amely felénk sugárzott” – zárta Apostol-Kovács Judit.

Forrás: heol.hu


Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön tervez családi utazást az ünnepek idejére?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás