Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Jácint

Épül, szépül Eger új turisztikai attrakciója a Zárkándy-bástya

Közélet

Épül, szépül Eger új turisztikai attrakciója a Zárkándy-bástya

Habis László polgármester pénteki, Facebook oldalára posztolt videójában nyerhetünk betekintést a vár legújabb, jelenleg is épülő turisztikai attrakciójának munkálataiba.


fotó: Nemes Róbert

Mint az a fenti videóból is kiderül, a kivitelezési munkálatok folyamatosan zajlanak. Az idén felépítésre kerülő bástya meglehetősen impozáns látványt nyújt majd mind az egriek, mind pedig a városunkba látogató turisták számára. A helyreállításra kerülő épületrész – szakértők véleménye szerint – kedvezően befolyásolja majd az északi oldal felőli városképet is.

A feljegyzések szerint a várnak ezt a bástyáját Zárkándy Pál hadvezérről nevezték el, akinek a kezdeményezésére 1568-ban kezdték el építeni.  Később, a XVI. század második felében Ottavio Baldigara, itáliai hadmérnök tervei alapján átépítették. Érdekessége, hogy a ma látható romok több korszak építményeit foglalják magukba.

Az 1900-as évek elején a műemlékvédelemnél és az állagmegóvásnál nagyobb hangsúlyt kapott a térség vasúti szárnyvonalának északi irányú bővítése. Az Eger–Putnok vasútvonal megépítésével és a bástya kvázi átvágásával a várnak ez a része különálló és folyamatosan pusztuló építménnyé vált. Noha egykor úgynevezett olasz fülesbástyaként működött, amely az akkori kor egyik jeles vívmányának számított, mégis teljesen tönkrement.

A bástya helyreállítása mellett megnyitják majd azt a köztes folyosót is, ami a belső várral biztosít majd közvetlen összeköttetést.


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól ahhoz, hogy az Egri borvidék borospalackja után lesz egyedi, egri borospohár is?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás