Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

16°
Mai névnap

Friderika

Eger díszpolgára lett Csányi Barna testnevelő-edző

Közélet

Eger díszpolgára lett Csányi Barna testnevelő-edző

Eger díszpolgára lett Csányi Barna testnevelő-edző

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Eger város hírnevének öregbítéséért végzett, valamint kiemelkedő munkássága elismeréseként Díszpolgári Címet adományozott Csányi Barna testnevelő- edző részére.

Csányi Barna 1961-ben végzett a Magyar Testnevelési Főiskolán. Tagja volt a TFSE NB. I.-es férfi kosárlabda csapatának, kétszer nyert egyetemi bajnokságot. Diplomája megszerzése után Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdte tanári pályafutását, 1972 tavaszán került a Gép és Műszeripari Szakközépiskolába, ahol nyugdíjas koráig dolgozott.

Habis László polgármester és Csányi Barna, feleségével (fotó: Nemes Róbert)

Csányi Barna megalapozta a minőségi kosárlabda sportot Egerben.

Olyan eredményeket ért el, melyre a város ma is igazán büszke. Középiskolás fiú kosárlabda csapataival  8 alkalommal került országos döntőbe, nyertek Diákolimpiát, háromszor voltak dobogósok. Tanítványai közül többen is válogatottságig vitték.

23 éven keresztül volt Eger első számú férfi kosárlabda csapatának vezető edzője.

A kosárlabda sportban végzett munkájának elismeréseként a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 2016. májusában a MKOSZ Emlékérem kitüntetésben részesítette a sportvezetőt. Hosszú és eredményes aktív tanári és edzői pályáját 2006-ban fejezte be.

A sport mellett a közéletben is fontos szerepet vállalt. Képviselőként és elkötelezett pedagógusként tevékenykedett az oktatásért és sportért felelős bizottságban elnökként 1994-től 98-ig, ezt követően külsős bizottsági tagként segítette az önkormányzat munkáját.

Díszpolgári címéhez szívből gratulálunk!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön szívesen látna-e még több jól sikerült fotót az egri fejlesztésekről?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!




Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás