Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

16°
Mai névnap

Vilhelmina

Botrányos szakítás: Kilépett az MSZP-ből a párt megyei elnöke

Közélet

Botrányos szakítás: Kilépett az MSZP-ből a párt megyei elnöke

Botrányos szakítás: Kilépett az MSZP-ből a párt megyei elnöke

Kilépett az MSZP-ből Érsek Zsolt, a párt Heves megyei, illetve Hatvan térségének választókerületi elnöke, miután nem engedték neki, hogy szocialista színekben induljon Hatvan polgármesteri székéért – értesült a Magyar Nemzet. Érsek szerint a Tóth Bertalan vezette elnökség “sunyi, alattomos módon” bánt el vele, miközben beállt a liberálisoktól a szkinhedekig támogatott jelölt mögé.

Egyre több hír lát napvilágot, miszerint országszerte botrányos háttéralkuk árnyékában próbálnak felszínen maradni az ellenzéki összefogások és azok megélhetési politikusai. Mint arról pár nappal ezelőtti írásunkban, az Origo.hu hírére hivatkozva beszámoltunk, Jónás Kálmán, a Jobbik hajdúszoboszlói önkormányzati képviselője szerint a párt a hajdúsági városban azért sorakozott fel – a mellesleg minden jobbikost “lehülyéző” –  Holoda Attila polgármester-jelölt mellett, mert különben az MSZP és a DK nem támogatná Mirkóczki Ádámot, aki Egerben próbál polgármesteri babérokra törni. Pikáns sztori, viszont ha a háttéralkukról van szó, nem csak a Jobbiknál, de az MSZP-nél is komoly problémákat találunk, ráadásul túlságosan messzire sem kell mennünk értük.

Gondok a megyei MSZP-nél

Valósággal felszámolja önmagát az MSZP azzal, hogy az önkormányzati választásra készülve az országos elnökség sorra lépteti vissza saját, vezető embereit a közös ellenzéki jelöltek javára. A napokban ez történt Érsek Zsolttal, a párt megyei, illetve Hatvan térségének választókörzeti elnökével is, aki ezért lemondott minden, MSZP-ben viselt választott tisztségéről, és kilépett a pártból.

„29 évi párttagság (az MSZP alapító tagja vagyok Hatvanban), 16 év egyéni országgyűlési képviselőség és nyolc év hatvani polgármesterség után az a fő problémátok velem, hogy MSZP-színekben akartam indulni abban a városban, ahol a Fidesz–KDNP-vel szemben két civil szervezet méretteti meg magát, az egyiket, az Együtt Hatvanért Egyesületet az ellenzéki pártok támogatják a liberálisoktól a szkinhedekig”

– indokolta lemondását Tóth Bertalan pártelnökhöz írt levelében. 

A politikus ebben kifejezetten Tóthnak címezve azt írta, hogy “amikor az MSZP elnöksége tárgyalta a hatvani ügyet, te már tudtad, hogy megyei elnökként megfosztottatok a megye egész területére kiterjedő aláírási jogomtól, gyámság alá helyeztétek Hatvant, sunyi, alattomos módon ezt velem nem közöltétek.”

„Már magam sem tudom, kik vagytok ti valójában! Amit a Fidesz öt év alatt nem tudott elérni, hogy megtörjön, az MSZP jelenlegi vezetésének két nap alatt sikerült”

– fakadt ki levelében Érsek Zsolt.

„Az augusztus 21-én az Elnökség Hatvant érintő kérdésében való döntése arról győzött meg, hogy színjáték zajlik körülöttem, melyben rám akarjátok akasztani a bohóc-sipkát.” Érsek szerint ugyanis az országos elnökség alapszabály-ellenesen döntött arról, hogy a párt is vegyen részt a hatvani DK-Jobbik-Momentum-összefogásban, holott az alapszabály a döntést csak a megyei jogú városokban és a fővárosban utalja azt az elnökség hatáskörébe – írta az esetről a Heol.hu.

Érsek Zsolt az Indexnek is nyilatkozott, ahol már arról beszélt, hogy ő köztudottan összefogásellenes Hatvanban, mert “egy volt szkinhed, a Roy néven elhíresült Sneider Tamás” irányítása alatt nem kívánt részese lenni, a szerinte ráadásul jelentős, ha nem teljes önfeladással járó ellenzéki együttműködésnek. Ezzel nem tud azonosulni. Úgy véli, a városban a baloldali karakter erősítésére és egy valóban baloldali jelöltre lenne szükség, főként mert a most a polgármesteri székért versengők erre nem képesek.

Forrás: Origo.hu, Index.hu, Heol.hu

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön szívesen látna-e még több jól sikerült fotót az egri fejlesztésekről?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás