Lépjen kapcsolatba velünk

Egy leszerepelt csődember és egy rendpárti elnökjelölt küzd a megye vezetéséért

Egy leszerepelt csődember és egy rendpárti elnökjelölt küzd a megye vezetéséért

Ez a cikk több, mint 4 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Heves Megyei Közgyűlés ellenzéki listáját egy olyan ember vezeti, aki egy települést már csődbe vitt, ezzel szemben a Fidesz-KDNP jelöltje, Juhász Attila Simon, Felsőtárkány jelenlegi polgármestere, korábbi rendőrként a rend és fegyelem megtestesítője. Azok a választók tehát, akik elmennek és megkapják ezt a szavazólapot – a megyei jogú városok kivételével az összes Heves megyei településen – valószínűleg inkább a kormánypártokat támogatják majd itt is – jelentette ki Farkas Örs politikai elemző pénteken.

Külön pikantériája ennek a Heves megyei listának, hogy Gyurcsány Ferenc embere áll az élén. Hegedűs János polgármesteri tevékenykedése alatt gyakorlatilag csődbe vitte Egerbaktát – emlékeztetett.

“Egy rossz tapasztalatokkal rendelkező, leszerepelt polgármestert tett az ellenzék a listájának élére. Ez az összefogás fog szemben állni a kormánypárti listával.”

 Azzal a rossz következtetéssel éltek az ellenzéki pártok, hogy akárcsak a 2018-as országgyűlési választásokon, a rájuk leadott listás szavazatok matematikai alapon összeadhatóak, és ez nekik előnnyel jár majd.

 “Ezzel szemben én azt gondolom, hogy sokkal nagyobb hátrány lesz az ellenzéknek a közös listából, mint hogyha külön indultak volna, ugyanis nagyon sokan lesznek, akik a listán szereplő egyik-másik párt neve miatt nem fognak rájuk szavazni.”

Ezek fényében sokkal inkább az EP-választásokon tapasztalt pártpreferenciákra számítok, valamint, hogy a kormánypártok fognak ismét diadalmaskodni a Heves Megyei Közgyűlésben.

Több kispárt kimaradt az összefogásból

 Heves megyében – legyünk őszinték – az LMP nem egy meghatározó ellenzéki párt a maga 2%-ával. A Mi Hazánknak pedig egykori jobbikos gyökerei miatt valamivel nagyobb támogatottsága van ugyan, de az nem volt várható, hogy ők csatlakozzanak a Gyurcsány-koalicióhoz.

 “A többi kispárt nagyon eltérő döntéseket hoz az ország különböző területein, ahogy ez az LMP-re is igaz, akik szintén úgy döntöttek, hogy kimaradnak ebből az összefogásból, ez pedig értelemszerűen azt a pár százalékot is távolt tartja majd ettől a listától.”

Azok a választók tehát, akik elmennek és megkapják ezt a szavazólapot – a megyei jogú városok kivételével az összes Heves megyei településen – valószínűleg inkább a kormánypártokat támogatják majd – hangsúlyozta a politikai elemző.

Azért is érdekes lesz ez a választás – folytatta -, mert az ellenzéki pártok pont a megyei jogú városokban szerepeltek jobban az EP-választásokon, azonban itt ezekben a városokban nem lehet majd megyei listákra szavazni. Tehát a legutóbbi Egerben született választási eredményekből semmilyen következtetést nem lehet levonni a megyei listák várható eredményeit illetően.

Továbbra sincs váltó hangulat

Mirkóczki Ádám ugyan azt az illúziót próbálja kelteni, hogy a választók nem elégedettek Habis Lászlóval Egerben, ez a taktika nem válik be. Így szinte borítékolható, hogy az ellenzéki pártok egy újabb erős kudarccal állnak szemben október 13-án.

“Az ellenzéki listát Heves megyében egy olyan ember vezeti, aki egy települést már csődbe vitt, ezzel szemben a Fidesz-KDNP jelöltje, Juhász Attila Simon, Felsőtárkány jelenlegi polgármestere, korábbi rendőrként a rend és fegyelem megtestesítője.”

Mivel már most, a kampányban is recseg-ropog az ellenzéki összefogás, senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezek az ellenzéki pártok a választások után képesek lesznek együttműködni – zárta sorait Farkas Örs.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL