Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek


-1°
Mai névnap

Árpád, Árpádina

Kerékpárút épül Eger és Egerszalók között

Közélet

Kerékpárút épül Eger és Egerszalók között

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában kerékpárút épül az Eger-Egerszalók-Hőforrás közötti, úgynevezett Völgyfeltáró út mellett, közel 5 kilométeres szakaszon. A beruházás hazai forrásból, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, bruttó 432 millió forintból valósul meg. Az épülő kerékpárút része lesz a nemzetközi EuroVelo 14 kerékpáros túraútvonalnak, valamint az egri kistérség turisztikai állomásait összekötő kerékpárút-hálózatnak. Így lehetővé válik Felsőtárkányból, Eger városán keresztül, Egerszalók és Demjén híres hőfürdőinek elérése is. 

Dr. Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés elnökjelöltje (Fidesz-KDNP), Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Habis László Eger polgármestere (fotó: Nemes Róbert)

A kerékpárút kivitelezési munkái 2019. október 9-én, szerdán kezdődnek és várhatóan 2020 tavaszáig tartanak majd. A 3,5 méter széles kerékpárút építéséhez több mint 2.000 tonna aszfaltot használnak fel a szakemberek. A szakaszon megújítják az árkokat és az átereszeket, továbbá a forgalombiztonság növelése érdekében különös figyelmet fordítanak az útszakaszon található forgalomtechnikai elemek fejlesztésére, így tartós burkolati jeleket festenek fel, kicserélik a KRESZ táblákat, kerékpárúti szegélyt és védőkorlátot is biztosítanak.

fotó: Nemes Róbert

A munkaterület ünnepélyes átadására október 9-én, szerdán került sor, melyen részt vett Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Habis László, Eger polgármestere, Varga István, Egerszalók polgármestere, Dr. Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere, illetve Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves megyei igazgatója is.

Az első méterek… (fotó: Nemes Róbert)

Az eseményen készült Facebook live videónk:

❗️EGERSZALÓK élőben❗️Elindult az Egerszalók és Eger közötti kerékpárút építése.

Közzétette: Eger Hírek – 2019. október 9., szerda

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön tervez családi utazást az ünnepek idejére?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás