Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

14°
Mai névnap

Jenő

Mirkóczki Ádám: Nem egyedül, hanem 53 ezer emberrel, az egriekkel közösen akarom vezetni Egert

Közélet

Mirkóczki Ádám: Nem egyedül, hanem 53 ezer emberrel, az egriekkel közösen akarom vezetni Egert

Mirkóczki Ádám: Nem egyedül, hanem 53 ezer emberrel, az egriekkel közösen akarom vezetni Egert

Mirkóczki Ádám (Jobbik, Egységben a Városért Egyesület), Eger vasárnap megválasztott, új polgármestere a béke helyreállítását tartja legfontosabb feladatának és a helyiekkel együtt tervezi vezetni a hevesi megyeszékhelyt.

A Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta: szerinte nagyon jó programot készítettek csapatával és sikerült is bemutatniuk mindazt, amit szeretnének Egerben elérni a következő esztendőkben.

Jelezte: polgármesterként a “nulladik”, azaz a legsürgetőbb lépésnek tekinti azoknak a helyi jogszabályoknak a módosítását, amelyek eddig nem tették lehetővé, hogy a fontos ügyekbe a megyeszékhely lakossága beleszólhasson. Ezek legfontosabb elemei az elektronikus népszavazás bevezetése, a polgármesteri fogadóórák visszaállítása és a városi közgyűléseken a lakossági hozzászólások lehetőségének biztosítása lesznek – sorolta.

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta:

Nem egyedül, hanem 53 ezer emberrel, az egriekkel közösen akarja vezetni Egert.

Szólt arról is, hogy számos nagy horderejű elképzeléssel vág neki a település irányításának, ám amíg nem látja pontosan a helyi költségvetés számait és mozgásterét, addig ezek között nem szeretne sorrendet kialakítani.

A béke helyreállítása azonban olyan cél, amelyet minden másnál fontosabbnak tart – jelentette ki. Emellett pedig a következő öt évben bizonyítani szeretné mindazoknak, akik vasárnap nem rá voksoltak, hogy mégis jobban járnak vele, mint az eddigi városvezetéssel – jegyezte meg. 

Mirkóczki az Eger Híreknek korábban elmondta azt is:

“Ami nem szerepel a programomban, de szeretném leszögezni, ha vasárnap polgármesternek választanak, akkor nem tervezek „politikai mészárszéket”, a bizalmi, politikai állások más kérdés, de egyetlen szakembert sem kívánok büntetni.“

Mirkóczki Ádám polgármester (Jobbik, Egységben a Városért Egyesület)

Változtatás nélkül közöljük Mirkóczki Ádám vállalásit, amit a következő 5 évben fog megvalósítani Egerben:

  • Bevezetem az elektronikus népszavazást, amelynek segítségével az egri lakosok ténylegesen beleszólhatnak, véleményt formálhatnak az őket érintő legfontosabb döntésekről. Ennek a rendszernek a működési elve, a már most is használatban lévő ügyfélkapus regisztráción és ügyintézésen alapul.
  • Haladéktalanul visszaállítom a polgármesteri fogadóórát és a lakossági hozzászólások lehetőségét az egri közgyűléseken.
  • Elindítom a részvételi költségvetés intézményét, amely azt jelenti, hogy minden évben a város költségvetésének egy bizonyos összegéről a lakosság dönthet, hogy azt mire fordítsa a város vezetése.
  • Az Egri Civil Kerekasztal számára állandó tanácskozási joggal egy mandátumot biztosítok az egri közgyűlésben, erősítve a civil társadalom véleményét és hangját a város ügyeiben.
  • A 12 éve üresen, kihasználatlanul álló laktanyát városi tulajdonba vesszük és az egriek számára hasznosítjuk: bérlakások, szolgáltató központ (pl. posta, ABC, különböző hivatalok) ingyenes parkolók.
  • A városunkba látogató turisták és a szórakozni, kikapcsolódni vágyó egriek számára Gasztronómiai negyed kialakítását tervezzük egy olyan belváros közeli utcában, ahol az éjszaka is nyitva tartó éttermek, vagy zenés szórakozóhelyek egyetlen pihenni vágyó egrit sem zavarnak. Erre alkalmas lehet a Klapka utca. 
  • Az egri termálfürdőt éjszaka is nyitva fogjuk tartani, hogy se az egrieknek, se az ide látogató vendégeknek ne kelljen Egerszalókra és Demjénbe utazniuk ezért a szolgáltatásért, amely bevétel növekedést is jelent majd a városnak.  
  • Tisztábbá és egészségesebbé tesszük a város levegőjét: Soha nem látott mértékű zöldítési programot indítunk! A szürke térkövek a hőérzetet és a port növelik, ezért a város minden részében futónövények, cserjék és faültetések sorozatát indítjuk. Ennek a programnak a biztosítására fölállítjuk a városi főkertész intézményét
  • Garantálom, hogy más városokhoz hasonlóan, minden egri személygépjármű tulajdonos, naponta egy órát ingyen parkolhat
  • Elindítunk egy iskolabusz programot, amely a kisdiákok pontos és biztonságos iskolába járását és hazaszállítását garantálja.
  • A lehetőségekhez képest megkezdjük az elektromos buszokra való átállást az elavult, környezetszennyező járművek helyett.
  • Szezonális jelleggel elindítunk egy rendszeres céljáratot a belvárosból a Szépasszonyvölgybe, megkönnyítve völgybe látogatók közlekedését, úgy hogy csökkenjen az autósforgalom.
  • Azokban a kereszteződésekben, ahol ez fizikailag lehetséges és szakmailag indokolt, a jelenlegi összehangolatlan jelzőlámpás rendszer helyett, körforgalmakat alakítunk ki! Néhány példa: Árpád – Szvorényi, Baktai – Kisasszony, Egri u. – Tárkányi, Csokonai – Laktanya stb. és számos olyan kereszteződést vizsgálni kell még, ahol problémás a forgalom. 
  • A közlekedésből és a lakossági igényekből fakadóan új zebrák és járdák kialakítását fogjuk kezdeményezni városszerte. 
  • Elindítjuk azt a munkát, amely hosszútávon lehetőséget biztosít arra, hogy a város észak-déli irányú közösségi közlekedésének részévé tegye Eger vasútvonalát.
  • Vállalom, hogy kiemelten támogatjuk a kis- közepes és újonnan induló helyi vállalkozásokat azzal, hogy az üresen álló önkormányzati ingatlanokat ingyen, rezsidíjért a vállalkozások számára bocsájtjuk.
  • Vállalom, hogy a ma még rosszul vagy sehogyan sem kihasznált városi tulajdonban lévő ingatlanokat új funkcióval, tartalommal töltjük meg. A laktanya mellett ilyen ingatlanok például a volt 3-as iskola épületegyüttese vagy az egykori mezőgazdasági iskola kollégiuma, amelyek mára a város szégyenfoltjait jelentik.  
  • Vállalom, hogy tovább fejlesztjük a szociális gondozó rendszert és új idős otthont hozunk létre. Sajnálatos módon, a demográfiai adatoknak megfelelően, az egyre öregedő magyar társadalom Egerben sincs másképp, így óriási az igény a bentlakásos idősotthonok kapacitásának bővítésére. Ezen feladat megoldása, nem várhat tovább.
  • Vállalom, hogy Eger fejlődése érdekében a lakóingatlanok építésére alkalmas ma még külterületi földeket belterületbe vonjuk és adminisztratív módon is segítjük az építkezések megkezdését.
  • Vállalom, hogy elindítjuk az első egri konyhakert programot! Azon egri családok számára, akik igénylik, az önkormányzat tulajdonában lévő termőföldekből elkerített, különböző méretű parcellákat hozunk létre, hogy aki szeretné, saját maga termeszthessen a saját konyhájába zöldséget, gyümölcsöt. Ingyenesen biztosítjuk ezt a lehetőséget, az egyetlen kritérium a művelés.
  • Eger történelméhez és kultúrájához való hozzájutás az egriek számára nem lehet pénzkérdés! Vállalom, hogy számos történelmi emlék, múzeum és kiállítás valamint különböző kulturális rendezvények látogatását az egriek számára ingyenessé teszem.

Mint Mirkóczki Ádám fogalmaz:

“Én nem ígérek, hanem vállalok. Nem a levegőbe beszélek, hanem írásos, számonkérhető formában tárom Önök elé vállalásaimat. Programom egyaránt tartalmaz rövid, közép és hosszútávú célokat, ahogy olyanokat is, amelyek nem pénztől csak politikai szándéktól és azonnali döntéstől függenek és olyanokat is, amelyek gondos előkészítést, költségvetési tervezést, pályázati sikereket és magántőke bevonását igénylik.”

Forrás: MTI, egysegbenavarosert.hu


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Közeleg a Black Friday, vagy más néven a Fekete Péntek! Idén tervezi, hogy kihasználja az üzletek által nyújtott akciókat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás