Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

11°
Mai névnap

Olivér

Orbán Viktor: A Fidesz nyerte meg az önkormányzati választásokat

Közélet

Orbán Viktor: A Fidesz nyerte meg az önkormányzati választásokat

Az önkormányzati választásokat a Fidesz megnyerte, de érzékeny veszteségeket szenvedett több városban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek nyilatkozva. Azt is mondta, hogy Borkai Zsolt botrányának szerepe lehetett a választási eredményben. 

A Fidesz megnyerte az önkormányzati választásokat, de érzékeny veszteségeket szenvedett, elsősorban Budapesten, de más nagyvárosokban is, amelyek a szívünkhöz közel állnak – így értékelte a választási eredményt Orbán Viktor a Hír TV-nek adott exkluzív interjúban.

“A Fidesz 1,8 millió szavazatot kapott, míg az ellenzék ennél jóval kevesebbet”

– emlékeztetett a miniszterelnök. Éppen ezért – folytatta – az eddigiekhez hasonló bátor és magabiztos politikát fogunk folytatni, mint az előző 9 évben, mert megvan hozzá a támogatás.

Budapesten volt Demszky-korszak, volt Tarlós-korszak, most a választók úgy döntöttek, hogy jöjjön valami más – értékelt a miniszterelnök. Az a dolgom, hogy Karácsony Gergely megkapja az esélyt, ezért azok a megállapodások, amiket Tarlós Istvánnal kötöttem, hatályban maradnak – mondta.

A Borkai-ügyről azt mondta, hogy az befolyásolhatta a választás eredményét.

“Mindenkit megérint az ilyesmi, hiszen mindenkit megdöbbent és megráz, ezért valamilyen hatást biztosan kiváltott. Nekem nem dolgom, hogy egyetlen magyar állampolgár, vagy politikus magánélete fölött pálcát törjek. De kötelességem volt és van. Én vagyok ennek a közösségnek, a Fidesznek az elnöke, és világossá kell tenni, hogy nálunk bizonyos dolgok nem férnek bele. Ezért Borkai Zsolt el is hagyta a mi politikai közösségünket”

  – mondta Orbán Viktor. 

Arra a kérdésre, hogy le kellett volna-e mondatni, azt válaszolta, hogy lemondatni Borkai Zsoltot nem lehetett. Meg kellett várni a választás eredményét, és megnézni, hogy a győriek mit akarnak.

A frakcióülésen a kormány és a frakció előtt álló feladatokról lesz szó. Ezeket a miniszterelnök három pontban foglalta össze:

  1.  A családvédelmi akcióterv végrehajtása, esetleg kibővítése további elemekkel.
  2. A gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtása, mert az európai gazdaságban felhők gyülekeznek. Ezért a gazdasági növekedést fenn kell tartani.
  3.  A magyar falu program megerősítése.

A frakcióülés feladata, hogy a pénzügyi keretek formáit megállapítsa – mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek.

Tarlós István egyébként 2014-ben 290.676 szavazatot kapott, most 306.609-en voksoltak rá Budapesten.
Habis Lászlóra 2014-ben 7059-en, idén pedig 9049-en szavaztak, azonban ez sem volt elég, Mirkóczki Ádám 793 szavazat különbségével nyerte meg Eger polgármesteri székét.

A fővárossal együtt 24 megyei jogú város van Magyarországon, ebből az eddig 4 helyett mostantól 10-ben lesz ellenzéki városvezetés.


Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Közeleg a Black Friday, vagy más néven a Fekete Péntek! Idén tervezi, hogy kihasználja az üzletek által nyújtott akciókat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás