Lépjen kapcsolatba velünk

Martonné Adler Ildikó: Köszönjük, Eger!

Martonne Adler ildiko

Martonné Adler Ildikó: Köszönjük, Eger!

Ez a cikk több, mint 6 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az elmúlt években Eger stabil, fejlődő pályára állt, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt az ívet a jövőben is meg tudjuk tartani – jelentette ki Martonné Adler Ildikó. A Fidesz-KDNP leköszönő alpolgármestere úgy döntött: nem veszi át képviselői mandátumát, helyette a jövőben a közösségépítést helyezi majd előtérbe.

Hogyan értékelné az október 13-i önkormányzati választásokat?

A legutóbbi, 2014-es önkormányzati választásokhoz képest lényegesen több szavazatot kapott a Fidesz-KDNP valamennyi jelöltje és Habis László polgármesterjelölt. Ezt hálás szívvel köszönjük az egri polgároknak!

Mindezek ellenére ma Egernek Jobbikos polgármestere van, aki az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum támogatásával került be. Sajnálatosnak tartom, hogy az egrieket megtévesztette a “civil” álruha.

Természetesen az egri közgyűlésben továbbra is részt vesz majd 6 képviselőnk, akik közül négyet a körzetük választott meg. Ezt azért is nagyon fontosnak tartom kiemelni, mert az elmúlt években Eger egy stabil, fejlődő pályára állt, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt az ívet a jövőben is meg tudjuk tartani.

Az elmúlt időszakból mely eredményekre a legbüszkébb?

2010-től két cikluson keresztül vettem részt a városvezetésben. Az utóbbi öt évben a sportért, kultúráért, ifjúságért és szociális ügyekért felelős humán alpolgármesterként. Ebben az időszakban a kiváló kormányzati kapcsolatok révén Egerben soha nem látott fejlődés indult el. Utakat, járdákat, ipart fejlesztettünk, óvodákat építettünk és újítottunk fel. Komoly sportberuházások zajlottak és zajlanak jelen pillanatban is, valamint a kultúra területén is egy rendkívül széles skálán tud Eger eredményeket felmutatni. 

Büszke vagyok arra is, hogy ezen időszak alatt a városunkért tenni akaró és tenni tudó, köztiszteletben álló egri polgárokat is sikerült megnyernünk, akiknek a támogatására és a közéletben való részvételére természetesen a továbbiakban is számítunk.

Örülök, hogy ennek a sikertörténetnek a részese lehettem egy fantasztikus csapat tagjaként, egy olyan polgármester irányítása alatt, aki Egerért él. Hatalmas szaktudásával, munkabírásával, tisztességgel szolgálta Egert.

Martonné Adler Ildikó és Habis László

Miért nem veszi át képviselői mandátumát?

A Fidesz Egri Szervezetének elnökeként úgy gondolom most a legfontosabb feladat számomra a közösség építése, fejlesztése, valamint a közéleti kommunikáció. Nagyon fontos megtartanunk valamennyi támogatónkat, és emellett a kormányzat hathatós támogatása mentén újabb embereket megszólítani, mert Eger jövője meghatározza a vállalkozások és az itt élő családok életét egyaránt. Mindezekért mi felelősséggel tartozunk.

A Fidesz-KDNP képviselői a jövőben is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az egri közgyűlés munkáját olyan irányba tudják terelni, amely Eger sikerét és fejlődését szolgálja majd.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.