Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

11°
Mai névnap

Olivér

Vízilabda – A Szolnok jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe

Sport

Vízilabda – A Szolnok jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe

Vízilabda – A Szolnok jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe

Ismét a ZF-Eger nélkül rendezik meg a BENU Magyar Kupa négyes döntőjét – írja az agriasport.hu

A negyeddöntőben Dabrowski Norbert együttese a Szolnokkal mérette meg magát. A pénteki első összecsapás 11-11-es döntetlennel zárult. A bravúros eredményt úgy érték el a mieink, hogy Vlahopulosz végleges kiállítása miatt négyperces emberhátrányban voltak.

A görög légióst nem csak a szolnoki párharc három negyedében kellett nélkülözni, hanem az egri visszavágót is nélküle kellett megvívni. Tekintélyt parancsoló volt a Dózsa a meccs kezdeti szakaszában, egy negyed játék követően három góllal megléptek Zivko Gocics tanítványai. Nagy Viktorral szemben rendre tehetetlenek voltak a mieink, 0-4, majd 1-5 is állt az eredményjelzőn.

fotó: Lénárt Márton

A második felvonás végére valamelyest javítottunk helyzetünkön, ám az összkép nem volt kedvező így sem a továbbjutást illetően. A harmadik felvonásban még közelebb férkőzhettünk volna riválisunkhoz, azonban 4-6-nál és 5-7-nél is a Szolnok lőtte a fontos gólokat. A befejező felvonásban már négy góllal vezetett a vendégcsapat, Hosnyánszky Norbert duplája csak szépségtapasz volt számunkra. 10-8-ra nyert a Szolnok, amely így 21-19-es összesítéssel biztosította a helyét a sorozat legjobb négy együttese között. 

A másik három párharc lényegesen simábban alakult. Az FTC az UVSE, az OSC a Honvéd, míg a Miskolc a Pécs ellen nyert magabiztosan, s jutott kettős győzelemmel a négyes döntőbe.

BENU Magyar Kupa, negyeddöntő visszavágók

ZF-Eger – Szolnoki Dózsa 8-10 (0-3, 3-3, 2-3, 3-2)
Gólszerzők:
 Hosnyánszky 3, Gyárfás 2, Sz. Rasovics 2, Lukács, ill. Bátori 2, Szubotics 2, Jansik D., Angyal, Szatmári, Teleki, Drasovics, Pijetlovics
Továbbjutott: Szolnok, 21-19-es összesítéssel

UVSE – FTC-Telekom Waterpolo 6-18 (1-3, 2-6, 3-5, 0-4)
Gólszerzők:
 Korbács 2, Vigvári Vendel 2, Tóth K., Konarik, ill. Fountoulis 5, Kállay 3, Jaksics 3, Sedlmayer 2, Német 2, Zalánki, Pohl, Nyíri
Továbbjutott: FTC, kettős győzelemmel

PannErgy-Miskolci VLC – PVSK-Mecsek Füszért 19-9 (7-3, 4-1, 3-4, 5-1)
Gólszerzők: 
Vadovics 5, Manzi 4, Nagy Á. 3, Misics 3, Krijestorac 3, Bedő, ill. Zerinváry 2, Gál 2, Csacsovszky A., Chilkó, Csorba, Csaba, Rakonjac
Továbbjutott: Miskolc, kettős győzelemmel

A-Híd-OSC-Újbuda – Budapesti Honvéd 16-5 (2-0, 5-1, 4-2, 5-2)
Gólszerzők:
 Randjelovics 5, Hárai 3, Ubovics 2, Brguljan, Manhercz, Salamon, Kovács G., Tóth M., Bundschuh, ill. Tóth Gy. 2, Szivós 2, Fejős
Továbbjutott: OSC, kettős győzelemmel

Forrás: agriasport.hu


Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Közeleg a Black Friday, vagy más néven a Fekete Péntek! Idén tervezi, hogy kihasználja az üzletek által nyújtott akciókat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás