Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Tivadar

Sötét
Fény

Komolyzenei minikoncertek a nagyobb budapesti pályaudvarokon

Komolyzenei minikoncertek a nagyobb budapesti pályaudvarokon

Ez a cikk több, mint 4 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Novembertől májusig havi két alkalommal zenébe öltözteti a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvart a MÁV Szimfonikus Zenekar, az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Forrás a zenének, feladat a zenésznek” programjának részeként.

Az együttes művészei kamaraformációkat alkotva szólaltatnak meg klasszikus zenei műveket. A közönség találkozhat majd kürtkvartettel, fa- és révfúvós ötössel és vonósnégyessel is a több mint fél évet felölelő időszak alatt. A minikoncertek 20 perc hosszúak, a zenei programok többféle tematikához igazodnak, nemcsak a komolyzene különböző korszakait mutatva be, hanem az aktualitásokra is figyelve, így például az adventi időszakban az ünnepkörhöz kötődő legszebb alkotások csendülnek majd fel. 

A koncertek novembertől kéthetente, szerdánként a Nyugati pályaudvaron 15:30-tól az összesítő utastájékoztató kijelző alatt a peronok elején, 16:30-tól, a Déli pályaudvaron az utasváró üvegcsarnokban, 17:30-tól pedig a Keleti pályaudvaron a Lotz csarnokban hallhatók. 

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL