Lépjen kapcsolatba velünk

Az abasári Molnár Dániel búcsúzott a Sztárban Sztártól

Az abasári Molnár Dániel búcsúzott a Sztárban Sztártól

Az abasári Molnár Dániel búcsúzott a Sztárban Sztártól

Ez a cikk több, mint 4 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az abasári énekes, Molnár Dániel számára igazi kaland volt az elmúlt időszak, rengeteg tapasztalatot szerzett, és hétről-hétre fantasztikusabbnál fantasztikusabb produkciókkal kápráztatta el a TV2 nézőit. A műsorban való szereplése azonban vasárnap este véget ért, búcsúznia kellett a Sztárban Sztár leszek stúdiójától.

Míg Bereczki Zoltánnak a Sztárban sztár leszek! ötödik élő adására már egyáltalán nem maradt versenyzője, addig Pápai Joci kettő, Tóth Gabi egy, Horváth Tamásnak pedig mindhárom mentoráltja megmutatta a színpadon, mennyire tehetséges, ha híres énekesek utánzásáról van szó.

Egy tehetséges utánzó számára ezúttal is véget ért a verseny. A léc ezúttal Misurák Tünde és Molnár Dániel alatt rezgett, akik az utolsó két helyen izgulhattak a továbbjutásért, de végül utóbbinak kellett búcsúznia. Bár az abasári fiú dolgát igen csak megnehezítette, hogy ezúttal betegen kellett színpadra lépnie.


Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL