Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek


Mai névnap

Árpád, Árpádina

Egerben tartották a 20. Önkormányzati költségvetési és adókonferenciát

Gazdaság

Egerben tartották a 20. Önkormányzati költségvetési és adókonferenciát

Az uniós szintet évek óta számottevően meghaladó magyar gazdasági növekedés stabil fedezetet nyújt az állami költségvetésből gazdálkodó szereplők finanszírozására – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára Egerben.

Berczik Ábel a ma véget ért 20. Önkormányzati költségvetési és adókonferencia sajtótájékoztatóján a 2020-as költségvetésről szólva kiemelte: az önkormányzatokra rótt kötelező feladatokhoz megfelelő finanszírozás társul. A helyhatóságok működési támogatásai számottevő mértékben növekedtek.

Jelezte: a rendezvény célja első kézből tájékoztatást adni az érintetteknek a jövő évi gazdálkodási szabályokról. Mindezt az teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés néhány éve, így idén is már a tavaszi ülésszakában elfogadta a következő évre szóló költségvetési törvényt, elegendő felkészülési időt hagyva ezzel minden helyhatóság és államháztartási szereplő számára.     

A konferencia programja a jogszabályi változásokra és az önkormányzati ASP (Application Service Provider) rendszer gyakorlati alkalmazásának tapasztalataira épül – mondta. Utóbbi a Magyar Államkincstár gondozásában valósult meg és az elmúlt évek egyik sikertörténete, mely mára bizonyította életképességét és működőképességét – jegyezte meg hozzátéve, hogy idén az eredeti ütemtervet megtartva immár a teljes önkormányzati körre kiterjed ez a szolgáltatás-csomag.     

Újságírói kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a 4 százalékos gazdasági növekedés fenntartásában, mely az uniós tendenciákat figyelembe véve az előző éveknél nehezebb feladatnak ígérkezik. Ugyancsak kiemelt cél a tavaly 2,3 százalékon állt, idén várhatóan 1,8 százalékos, míg 2020-ban 1 százalékosra tervezett államháztartási hiány csökkentése.     

Mészáros József, a konferenciát rendező Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke arról beszélt: az immár 20. évfordulójához érkezett Önkormányzati költségvetési és adókonferencia fejlődését és növekvő népszerűségét mutatja, hogy idén rekordszámú, résztvevő vett részt és 160 önkormányzat képviseltette magát az eseményen.     

A MÁK egy sikeres projekt lezárása előtt áll: az ASP-rendszer bevezetése a helyhatóságok számára olyan informatikai szolgáltatást nyújt, mely egyszerűsíti azok működését és nőtt a tárca, az államkincstár, valamint különböző intézmények információs bázisa – fogalmazott.     

Az államkincstár ellenőrző szerepére kitérve hangsúlyozta: nem céljuk a “népsanyargatás”, feladatuk és küldetésük a hatályos jogszabályok fegyelmezett betartásának, valamint a közpénzek átlátható és szabályszerű elköltésének felügyelete. 


Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön tervez családi utazást az ünnepek idejére?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás