Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek


Mai névnap

Árpád, Árpádina

Sztárokkal főztek a káli konyhások

Gasztro

Sztárokkal főztek a káli konyhások

Sztárokkal főztek a káli konyhások

A közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára hirdetett közétkeztetési szakácsversenyt a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A káli csapat Heves megyében a legjobb lett, országosan pedig az előkelő 16. helyet szerezte meg. A Kékes Online a csapat vezetőjét, Bimbó Márkot kérdezte.

A verseny szakmai támogatói között ott volt a Magyar Bocuse d’Or Akadémia, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is. A káli csapat Heves megyében a legjobb lett, országosan pedig az előkelő 16. helyet szerezte meg.

– Mi volt a verseny célja, és milyen indíttatásból határozták el, hogy beneveznek?

A feladat során egy felnőtteknek szánt háromfogásos ebédet kellett megterveznünk, elkészítenünk és feltálalnunk legfeljebb 550 forintból. Az elvárás a hagyományos magyar nyári ízek megjelenítése volt a modern gasztronómia jegyében. Célként azt jelölték meg számunkra, hogy a friss, évszaknak megfelelő, hazai alapanyagokból a mai kor követelményeinek megfelelő, egészséges ételeket készítsünk, miközben a közétkeztetést is népszerűsítjük, s ötleteinkkel fejlesztjük. Az idei kötelező alapanyag a lecsó volt.

Én egy korábbi munkahelyemről már neveztem ilyen versenyre, ezért biztattam a jelenlegi kollégáimat is részvételre. Nagy örömmel vállalták az érdekes, kihívásokkal teli felkészülést és a versenyt. Az országból több száz csapat nevezett, közülük 39-en jutottak tovább a selejtezők és a régiós elődöntők után. Heves megyéből négy önkormányzat képviseletében indultak, köztük a szomszédos Kompolt is. Ez alkalommal mi szereztük meg a megyében a legjobb eredményt.

Fotó: Povázsai Éva

–  Meséljen az országos versenyről!

Budaörsön, a Metro Gasztroakadémián rendezték, ahol a legmodernebb körülmények között, sztárséfek társaságában kellett előállítanunk az előre leadott ételsort, a mi esetünkben tejszínes vaddisznó-húsgombóc levest, friss lecsóval töltött afrikai harcsafilét vöröslencse ágyon, illetve egy bögrés, mézes almás süteményt áfonyaöntettel. Először nagy volt az izgalom, mindenfelé kamerák voltak és olyan nagy neveket láttunk a szakmából mint például Vomberg Frigyes, Wolf András, Végh Tamás, Bernáth József, Némedi József vagy dr. Zoltai Anna.  Voltak kötelező alapanyagok – legalább kétféle hazai nyári, friss idényzöldség, és idénygyümölcs, valamint a méz -, és tiltott alapanyagok is, mint például az édesítőszerek, az ízfokozók és az élelmiszerszínezékek.

Minden csapat kapott egy szakmai mentort, aki már a felkészülés során segítette a szakácsokat. A mi kis közösségünket Stiller Tamás kreatív séf, az Ovikert Program ötletgazdája erősítette, akinek a tanácsaiért nagyon hálásak vagyunk. A verseny védnöke dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke volt.

– Mik voltak az elbírálás szempontjai?

Külön pontozták a szakszerű elkészítési technológiát, a munka közbeni higiéniát, a pazarlás elkerülését. Az étel íze mellett értékelték az összhatást, a teljes ízvilágot, a hagyomány és az innováció együttes megjelenését, de sok egyéb mellett a tiszta, mesterséges díszítőanyagok nélküli tálalást, valamint azt is, hogy mennyire egyszerűen készíthető el az étel nagy mennyiségben, viszonylag rövid idő alatt. A verseny nagyon szoros volt, végül a 16. helyen végeztünk, amire nagyon büszkék vagyunk, hiszen például több megyei jogú várost is magunk mögé tudtunk utasítani.

Fotó: Povázsai Éva

Köszönöm a csapatunk tagjainak, Fejes Sándornénak, Gábri Gábornénak és Csathó Zoltánnénak a precíz munkát, az együttműködést, s nem utolsósorban a jó hangulatot, amely a felkészülésünket jellemezte. Fontos, hogy munkájuk hozzájárul egy új szemlélet elterjedéséhez, s hogy ki merték magukat próbálni egy új területen is. A verseny előtt számos próbafőzést tartottunk a káli önkormányzat kiválóan felszerelt konyháján, melyhez Morvai János polgármestertől kaptunk sok segítséget, például ehhez a feladathoz megfelelő méretű edényeket, hiszen a naponta 650 főre főző konyha legkisebb fazeka is 90 literes. Úgy érzem bebizonyítottuk, hogy a közétkeztetésben is van új a nap alatt, és az itt dolgozók – ahogy Stiller Tamás fogalmazott – nem csak a rizshez és a rántott húshoz értenek.

– Milyen terveik vannak a jövőre nézve? Szeretnének újra nevezni?

Természetesen! Januárban mindenképpen elmegyünk élőben megnézni az országos döntőt, hiszen a versenytársainktól nagyon sokat tanulhatunk. Elhatároztuk, hogy jövőre is benevezünk, mert ez számunkra fontos szakmai lépés és összetartó erő is. Addig készülünk, tervezgetünk, és a mindennapokban is mindent megteszünk a közétkeztetés fejlesztéséért.

A versenyről az M1 televízió is beszámolt, a felvételen 11’20”-től láthatóak a káliak.

Forrás: Kékes Online


Továbbiak Gasztro kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön tervez családi utazást az ünnepek idejére?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás