Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek


Mai névnap

Gabriella

Tuzson Bence Egerben: a hatékonyság, a szaktudás és a felelősség erősíti a magyar gazdaságot

Gazdaság

Tuzson Bence Egerben: a hatékonyság, a szaktudás és a felelősség erősíti a magyar gazdaságot

A közbeszerzésben a hatékonyság növelése, a szaktudás gyarapítása és a felelős szemlélet kiterjesztése kiemelt feladat, amely a szakma mellett az országot és a magyar gazdaságot is erősíti – jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az Egerben csütörtökön kezdődött, kétnapos Országos Közbeszerzési Találkozó résztvevőit köszöntő videóüzenetében.

Tuzson Bence a konferencia jelentőségét méltatva hangsúlyozta: az esemény segít megerősíteni a közbeszerzési gyakorlatot Magyarországon. Emellett a szakma mostani és hasonló seregszemléi a jogalkotásra is nagy hatással vannak, hiszen a szakembereknél felhalmozódott tapasztalatok irányt mutatnak a munkához – tette hozzá.

A két nap alatt több mint 300 résztvevő jelenlétében mintegy húsz előadót felsorakoztató találkozón bemutatják a részben, vagy teljes egészében állami cégek és intézmények informatikai beszerzéseit új, egységes keretbe foglaló Digitális Kormányzati Ügynökséget (DKÜ) is.

Az ügynökség működését ismertetve Velikovszky László beszerzési igazgató arról beszélt: a szervezet létrejöttének legfontosabb célja az egységesítés, egyszerűsítés, valamint az átláthatóság további erősítése az állami informatikai beszerzések területén. Emellett az év végéig csaknem 100 fősre bővülő DKÜ feladata az informatikai költések felmérése az állami és kormányzati szférában.

Az egységes rendszer felállítása mintegy fél évet vett igénybe, a munka érdemi része mostanra lezárult – mondta. Tájékoztatása szerint ez idő alatt 1109 központi kormányzati szervezet, háttérérintézmény, költségvetési szerv és részben, vagy teljes egészében állami tulajdonú vállalt került az ügynökség hatálya alá.

Jelezte: november 1-től a központosított közbeszerzésekhez tartozó 31 informatikai keretmegállapodást is átvették, melyek együttes keretösszege megközelíti az 500 milliárd forintot. A rendszer bevezetésével új alapokra helyezték az igénykezelést, melyet teljesen elektronikussá téve sikerült felgyorsítani és hatékonyabbá tenni – húzta alá.

Kitért arra is, hogy a régi keretmegállapodások számának bővítését és a meglévők átdolgozását is tervezik. 

MTI


Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön tervez családi utazást az ünnepek idejére?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás