Lépjen kapcsolatba velünk

Eredményes volt az összefogás a Tiszáért

Eredményes volt az összefogás a Tiszáért

Eredményes volt az összefogás a Tiszáért

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Kiskörei Vízlépcsőnél 10.000 tonna hulladék és uszadékfa megállításával, kitermelésével és feldolgozásával zárult az a háromoldalú összefogás, amelyet a PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola hirdetett meg július közepén. A PET Kupa szervezett akcióinak köszönhetően a Tisza-tónál és a folyó felsőbb szakaszain további 36 tonna hulladéktól mentesült a folyó. A kiemelt műanyag több mint fele újrafelhasználásra került. A téli időszak a folyami hulladékok útjának kutatásával folytatódik.

Fotó: PET Kupa/Bankó József

Az árvizekkel szinte minden esztendőben jelentős mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán. A Kiskörei Vízlépcső az első olyan műszaki létesítmény, ami megállítja a szemét-áradatot, megkímélve ezzel az alsó folyószakaszokat a jelentős szennyeződéstől. Idén minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett, a duzzasztómű felett kialakult torlasz felülete elérte a 17 ezer négyzetmétert, vastagsága helyenként meghaladta a 3 métert. A helyzet felszámolása és hatékony kezelése érdekében fogott össze az állami, vízügyi, civil és vállalati oldal. A nyár közepén indult összefogás célja a folyamatos védekezés, a kitermelt hulladék jelentős mértékű újrahasznosítása és a folyó egyre nagyobb mértékű megtisztítása volt.

A Tiszáért folytatott országos összefogás első eredményei

Az öt hónapon keresztül zajló kitartó munka után a felgyülemlett hulladék kitermelése és szétválogatása az elmúlt napokban ért véget. A kitermelt és feldolgozott fa, szervesanyag, üveg, fém és műanyag hulladék együttes tömege a vízügyi jelentések szerint közel 10.000 tonna. A vízlépcsőnél megrekedt szilárd kommunális és szerves hulladék (katré) kitermelése az évek során bevált módszerrel, úszó-rakodó munkagéppel történt, az ezzel megpakolt kétszáz tonnás uszályt pedig egy jégtörő vontatta a KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökségének üzemi (téli) kikötőjébe. A közös beavatkozás fontos részét képezte, hogy a haszonanyagok kikerüljenek a katréból.

Kisköre – megállj a hulladéknak! első rész

Kisköre – megállj a hulladéknak!!! első rész

Közzétette: Pet Kupa – 2019. június 16., vasárnap

A PET Kupa önkéntesek és hulladékgazdálkodási szakemberek bevonásával végezte el a műanyag és kommunális hulladék szakszerű szétválogatását. A szelekcióval hatékonyan segítették a hulladék megfelelő elszállítását és újrahasznosítását, illetve csökkentették a vízügyet terhelő költségeket. A felkészült önkéntesek anyagfajtánként válogatták szét a hulladékokat, a PET-palackokat pedig szín szerint válogatták és bálázták. Az eddigi gyakorlat és tapasztalat szerint a lakossági eredetű hulladékok fele hasznos másodnyersanyagként kerülhet vissza a körforgásba.

A helyzet felszámolására a Coca-Cola Magyarország – a Coca-Cola globális alapítványa révén – a Hulladékmentes Tisza projekt keretében nyújtott anyagi támogatást. Az alapítvány több mint 30 éve a nemzetközi működési bevételének 1%-át különféle – többek közt fenntarthatósági – célokra fordítja világszerte. Itthon ennek segítségével valósulhatott meg a kiskörei helyzet felszámolása, ennek révén szerveződtek újabb takarító akciók, készülhetnek innovatív reciklált termékek és a PET Kupa nemzetközi szinten is népszerűbbé válhat.

Nagyon örülünk, hogy már idén nyártól segíthettük a PET Kupa munkáját, és részesei lehettünk a Tisza hulladéktól való megtisztításának. Munkatársaink és a palackozó partnerünknél dolgozó kollégák szép számban csatlakoztak az önkéntes akciókhoz, amiből jól látszik, hogy nem csak vállalati szinten, de egyénként is fontos legtöbbünknek, hogy odafigyeljünk a környezetünkre. Támogatásunk jövőre is folytatódik, a Hulladékmentes Tisza projekt révén közelebb kerülhetünk a globális Hulladékmentes Világ stratégiánk megvalósításához, melyben központi helyet foglalnak el a begyűjtésre és újrahasznosításra vonatkozó vállalásaink.

– mondta Kerekes Péter, a Coca-Cola Company magyarországi igazgatója.

A takarító, környezetvédelmi akciók sorozatában a PET Kupa idén több olyan vállalati csapatépítő programot szervezett, amelyek keretében a cégek önkéntes munkatársaikkal egy-egy nap leforgása alatt gyűjtöttek össze tonnákban mérhető mennyiségű hulladékot. A Coca-Cola az első, nyári akció során 70 vállalati önkéntessel összesen 1,5 tonna hulladékot gyűjtött be és válogatott szét, szeptemberben pedig – a Takarítási Világnap keretében – közel 100 munkatársuk érkezett Dinnyéshátra és a nap végére 2 tonna hulladéktól mentesítették a folyót. A Kiskörén, Dinnyésháton és Tiszafüreden lebonyolított vállalati csapatépítő programokkal összesen 8 tonna hulladékot sikerült eltávolítani a tóból és árteréből.

Kisköre – megállj a hulladéknak! 2. rész

A Kiskörei vízlépcsőt a múlt század hatvanas éveiben kezdték építeni. A szocialista gazdaságnak megbízható víztartalékokra, villamos energiára és hajózható vízi utakra volt szüksége. Az 1973-ban átadott Kiskörei vízlépcső, duzzasztómű és vízerőmű egyszerre oldotta meg ezeket a feladatokat. De a múlt század közepén senki sem gondolt arra, hogy a létesítmény egy nap hulladékgátként működik majd… A Természetfilm.hu legfrissebb minidokumentumfilmjéből kiderül, hogy torpant meg a szennyezés Kiskörén, és hogy sikerült felülkerekedni rajta. #hulladekmentestisza #zerowastetisza

Közzétette: Pet Kupa – 2019. december 11., szerda

A Tisza-tó ökológiai kincseinek és turisztikai célpontjainak védelméhez a PET Kupa idén először azzal is hozzájárult, hogy a Felső-Tiszán már közismert, pillepalack hajókkal szervezett hulladékderbit a Tisza-tavon is megrendezték, ami soha nem tapasztalt népszerűséget és további támogatásokat generált a Tisza megsegítésére. A két hajós versennyel (1. Tisza-tavi PET Kupa és 7. Tiszai PET Kupa) és év közben – a folyó több szakaszát érintő hulladékgyűjtő akciókkal – idén összesen 36 tonna hulladék szakszerű kitermelése és feldolgozása valósult meg.

Fotó: PET Kupa/Bankó József

A PET Kupa szervezői működésük hét éve alatt csaknem kétezer aktív, elkötelezett környezetvédő aktivistát vontak be a Tisza megtisztításába, amiért múlt héten az elismerő Év Civil Szervezeti Önkéntes Programja díjat vehették át az Önkéntes Központ Alapítványtól.
Az idei összefogás tovább növelte a PET Kupa önkéntes táborát, és olyan egyéni akciók megvalósulását is segítette, mint Párdy Bence több hónapos folyótakarító küldetése.

Az 1. Tisza-tavi PET Kupán részt vevő Bence – megtapasztalva a szennyezés súlyosságát – 1000 zsák szemét összegyűjtésére vállalkozott, amit mára már túl is szárnyalt. Erőfeszítéseihez sokan csatlakoztak és a világsajtó is felfigyelt rá, ami további multiplikátor hatást jelent és remélhetően további akciókat és vállalásokat generál.

A Hulladékmentes Tisza projekt folytatódik

Napjainkban a műanyagszennyezés az egyik legsúlyosabb globális környezetvédelmi kihívássá vált, egyes adatok szerint a világszerte termelt műanyagok csupán 15 %-a hasznosul újra, és ugyanekkora mennyiség kerül kontrollálatlanul a természetes környezetbe. A Természetfilm.hu Egyesület – a Tiszai PET Kupát működtető nonprofit társadalmi szervezetként –, ismeretterjesztő és szemléletformáló programjaival, filmjeivel és a hulladék útját vizsgáló kutatásaival szeretne javítani a helyzeten.  

Ahhoz képest, hogy mekkora problémát jelent a műanyag szennyezés, meglepően keveset tudunk róla. Nincsenek adataink arról, mennyi utat tesz meg egyszerre egy pillepalack, mennyi időt tölt az ártérben, és ha egyszer fennakad a fák között, van-e esély rá, hogy a következő áradással továbbáll 

– mondta el Molnár Attila Dávid, a PET Kupa egyik alapítója – ezért döntöttünk úgy, hogy a vándormadaraknál már bevált GPS jeladókat alkalmazva kutatást indítunk.”

A Hulladékmentes Tisza projekt keretében összesen hét palackot látnak el jeladókkal, amelyek több mint két éven keresztül közölnek majd adatokat a palackok mozgásáról. A palackok indításra készek, de a szakemberek nem aktiválják őket addig, amíg be nem következik a következő műanyag-áradat. Erre lehet, hogy még hónapokat kell várni, addig is online névadó kampány indult a PET Kupa közösségi oldalain. A kampánynak köszönhetően a nagyközönség dönti el, melyik palackot hogyan fogják hívni, ha nem jön elég szavazat, a PET Kalózok híres hajók után fogják elnevezni a jeladós palackokat.

Fotó: PET Kupa/Bankó József

Folyóink országokat és kultúrákat kötnek össze, ezért a Tisza és mellékfolyóinak ökológiai védelme és tisztán tartása hosszú távon csak a környező országokkal való együttműködéssel és nemzetközi, jó gyakorlatok hazai meghonosításával képzelhető el. Ennek érdekében a PET Kupa igyekszik segíteni és felgyorsítani a kárpátaljai hulladékgazdálkodás kiépítését, hogy a problémát már a forrásnál el lehessen csípni.

A PET Kupa szakemberei – a The Coca-Cola Foundation támogatásának köszönhetően – októberben a Budapest Víz Világtalálkozón (Budapest Water Summit), és az ISWA (International Solid Waste Association) bilbaoi kongresszusán mutatták be tapasztalataikat és eredményeiket, aminek köszönhetően további nemzetközi kapcsolatokat építhettek ki, novemberben pedig Amszterdamban, a világ egyik legnagyobb vízipari kiállítása, az Aquatech alkalmából ismerkedhettek meg a világhírű óceán- és folyótakarító kezdeményezések mérnökeivel, többek között az Ocean Cleanup, a Waste Free Ocean és a Recycled Island csapatából. 

„Az összehangolt munkának köszönhetően a tavaszi állapotoknál sokkal tisztább Tiszát adtunk vissza a vízitúrázóknak, a horgászoknak és kirándulóknak, valamint a vadvilágnak, – emelte ki Hankó Gergely, a PET Kupa projektvezetője és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője -, amivel nagymértékben növekedett a régió idegenforgalmi értéke, vonzereje is.

– Felvetődhet a kérdés, várható-e újabb hulladékáradat?

„A Felső-Tisza-vidéken dolgozó kollégák a nemrég kialakított négy új kirakodóhelyen fogják eltávolítani a hulladék jelentős részét, – mondta el Fejes Lőrinc, a KÖTIVIZIG szakaszmérnöke -, mi pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően gondoskodunk róla, hogy az esetlegesen lejutó szennyeződés ne veszélyeztesse a Tisza-tó kiváló vízminőségét.

Fotó: PET Kupa/Bankó József

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL