Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek


-4°
Mai névnap

Paula, Vanda

Rokonokat ültetnek pozíciókba az egri városházán

Közélet

Rokonokat ültetnek pozíciókba az egri városházán

Rokonoknak és párttársaknak osztogatnak pozíciókat az Egerben – állítja a Fidesz frakcióvezetője. A város egyik alpolgármestere Mirkóczki Zita, a jobbikos polgármester Mirkóczki Ádám unokatestvére. A helyi vagyonkezelő igazgatótanácsában pedig ott ül Eger második alpolgármesterének bátyja. A kormánypártok szerint az ellenzéki városvezetés meghazudtolja saját választási ígéreteit.

Az októberi önkormányzati választások után Eger jobbikos polgármestere azt hangoztatta, nem tervez politikai mészárszéket hivatalában. Első döntései egyikeként mégis lecserélte a városi vagyonkezelő és távhő vállalat teljes igazgatótanácsát. Az új vezetők között helyet kapott Berecz Kálmán.

A jogász pozícióhoz jutását Mirkóczki Ádám azzal indokolta: szüksége volt olyan emberre aki nem pártérdekeket szolgál. Berecz a jelenlegi alpolgármester bátyja.

Mirkóczki Ádám (fotó: MTI)

“Tekintettel arra, hogy tíz fillért nem vesz föl az igazgatótanácsi tagságáért, viszont úgy gondoljuk, hogy az EVAT-ban született botrányos szerződések tömkelege miatt, amiről majd egy külön sajtótájékoztatót fogok tartani, nagyon is szükséges oda egy olyan jogász, aki nem pártérdekek mentén végzi a munkáját, hanem a törvényesség és Eger érdeke mentén, és dr. Berecz Kálmán kifejezetten ilyen, ezért kértem fel én.

– mondta Mirkóczki Ádám.

A helyi Fidesz szerint nemcsak az önkormányzati cégek élén, hanem a városházán is rokonok kerültek pozícióba az új vezetés hivatalba lépésekor.

Oroján Sándor (fotó: Nemes Róbert)

“Nem igazán készültek fel arra, hogy ezt a választást megnyerjék, ezért szépen lassan, lépésről lépésre cserélik le azokat az egyébként kiváló szakembereket, akiket a saját barátaikra, rokonaikra kívánnak lecserélni itt a város vezetésében. Nagyon érdekes az, hogy Mirkóczkinak hívják a polgármestert és Mirkóczkinak hívják az alpolgármestert is. Ők Ádám és Zita egyébként rokonok, és unokatestvéri viszony fűzi egyébként őket egymáshoz.

– jelentette ki Oroján Sándor, aki hozzátette, a kormánypártok szerint etikátlan rokonokra és párttársakra cserélni a már meglévő szakembereket, különösen akkor, amikor a kampányban ennek az ellenkezőjét ígérte az ellenzék.

HírTV

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Itt a téli mulatozás időszaka a báli szezon. Ön tervezi idén, hogy részt vesz valamelyik bálon?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat használunk. Adatai kezeléséről olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás