Lépjen kapcsolatba velünk

Nyitrai Zsolt is fertőtlenítő munkásnak állt – Videó

Nyitrai Zsolt is fertőtlenítő munkásnak állt – Videó

Ez a cikk több, mint 6 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger országgyűlési képviselője korábban is jelezte, hogy a veszélyhelyzet idejére az egri Fidesz-KDNP frakció tagjaival közösen vállal önkéntes munkát. Pénteken az egri belváros és a Markhot Ferenc Kórház területének fertőtlenítésén vett részt.

A képviselő péntek délután a Gárdonyi téren bújt fehér, speciális munkaruhába, hogy egy gyors munkavédelmi eligazítás után csatlakozzon azon népes munkások táborához, akik Eger közterületeinek fertőtlenítésén dolgoznak majd a következő napokban.

Nyitrai Zsolt
Nyitrai Zsolt fertőtlenítési munkálatok közben (fotó: Nemes Róbert)

A fertőtlenítési munkálatok a város közterületei mellett a gyógyszertárak, közintézmények és áruházak környezetét érintik a veszélyhelyzet ideje alatt.

Nyitrai Zsolt a helyszínen elmondta:

amellett, hogy szervezési munkálatokban közreműködik és döntéseket is hoz, fontosnak tartja azt, hogy személyesen is részt vegyen a koronavírus elleni védekezésben.

A képviselő hozzátette, hogy ha van valami pozitív hozadéka a koronavírus-járványnak, akkor az az, hogy egyre több egri és magyar ember vállal önkéntes munkát az élet különböző területén.

Nyitrai Zsolt
Nyitrai Zsolt fertőtlenítési munkálatok közben (fotó: Nemes Róbert)

Nyitrai Zsolt újra megragadta az alkalmat, hogy köszönetét fejezze ki a járvány elleni védekezésben résztvevőknek, avagy az első vonalban dolgozó honfitársainknak.

fotó: Nemes Róbert

Korábban írtuk:

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő is önkéntesnek állt – videó
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Eger Hírek TV kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL