Lépjen kapcsolatba velünk

Visszakaphatja Eger az elvesztett 130 milliót

Nyitrai Zsolt, Gulyás gergely

Visszakaphatja Eger az elvesztett 130 milliót

Ez a cikk több, mint 6 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nyitrai Zsolt, Eger képviselője a napokban egyeztetett Gulyás Gergely miniszterrel, és a megbeszélés alapján jó esélyt lát arra, hogy az elvesztett pályázati pénzt más célra, de visszakaphassa Eger a jövőben.

Mint ismert, Mirkóczki Ádám mulasztása miatt Eger visszafizetni kényszerült 130 millió forintot, amit a Magyar Államtól kapott iparterület fejlesztés céljára. Ahogy korábban megírtuk, a polgármesteri mulasztás után nem lehetett jogszerűen megtartani Egernek a pénzt, azt muszáj volt visszautalni azt az államkasszába. Az ügy nagy port kavart a városi közéletben, most viszont kiderült, hogy az elvesztett pénz másik úton visszajöhet a városba.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő az Eger Híreknek nyilatkozva elmondta:

„Az ügyben megkerestem Gulyás Gergely miniszter urat, aki biztatott, hamarosan megszülethet a döntés, ami lehetővé teszi, hogy Eger visszakapja azt a pénzt, amit másik soron elbukott. Fontos, hogy Eger ne szenvedjen hátrányt csak azért, mert a polgármestere nincs a helyzet magaslatán, amikor szakmai munkáról van szó”

– fogalmazott Nyitrai Zsolt.

Korábban írtuk

Visszakaphatják az egriek az elherdált majd’ 130 milliót?
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL