Lépjen kapcsolatba velünk

„A háziorvosokra tolják a megmaradt gagyi teszteket”

gyorsteszt

„A háziorvosokra tolják a megmaradt gagyi teszteket”

Ez a cikk több, mint 5 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Így reagált közösségi oldalán dr. Herceg László egri háziorvos arra a hírre, hogy Mirkóczki Ádám bejelentette: a megmaradt és az egri adófizetők pénzéből vásárolt koronavírus gyorsteszteket szétdobják a háziorvosok között. Posztjában a háziorvos részletes magyarázatot is ad arra, miért volt kidobott pénz a gyorstesztek megvásárlása.

Lássuk mi történt eddig Egerben gyorsteszt-ügyben

Büszkén hirdette korábban Mirkóczki Ádám, hogy az egriek pénzéből gyorsteszteket vásárolt az önkormányzat. Az első körben megérkezett teszteket aztán- némi csúsztatással körítve, amelyről itt olvashatnak részletesen- Mirkóczki a „szükséges” sajtófelhajtás mellett nagyvonalúan odaadta az önkormányzati fenntartású idősotthonoknak. Akkor saját facebook oldalán az igazsággal szemben azt állította: „Nagyon szomorúan vettem tudomásul, hogy az OMSZ Egerben eddig csak az állami idősotthonban tesztelt, de az önkormányzatiban nem.”  Ezzel magyarázta akkor „az összes egri polgármestere” (legalábbis ahogy megválasztásakor titulálta saját magát a közösségi oldalán), hogy az önkormányzati gyorstesztekből nem adott az állami fenntartású otthonok lakóinak, dolgozóinak.

Portálunk már akkor utánajárt annak, hogy mennyit érnek valójában ezek a tesztek. Az általunk megkérdezett szakember állítása szerint ” a gyorstesztek, amik antianyagot mutatnak ki, nemcsak nem mutatják meg a koronavírus jelenlétét, de még a saját területükön is pontatlanok, sokszor mutatnak hamis eredményt. ” Az élet hamar igazolta ezen állítást, hiszen míg az önkormányzati Berva-völgyi idősotthonban négy gyorsteszt is pozitív eredményt mutatott, addig az ezeket felülvizsgáló, jóval komolyabb laboratóriumi teszt egyik esetben sem igazolta a koronavírus betegséget. Ez persze nem gátolta meg Mirkóczki Ádámot abban, hogy még a hivatalos eredmények megérkezése előtt telekürtölje az országos sajtót azzal, hogy betegek vannak az idősotthonban.

Telt-múlt az idő, de Mirkóczki úgy tűnt nem akarta tudomásul venni, hogy a gyorstesztekkel nagyon mellé fogott. Májusban bejelentette: a Városháza Üvegtermében megkezdődik az egriek tömeges tesztelése, aki akar, önként jelentkezhet. Hiába azonban a kampány, úgy tűnik az 1600 gyorstesztből 700- vagyis közel a fele- az önkormányzat nyakán maradt.

És akkor jött a nagy ötlet: a háziorvosok nyakába sózzák azokat

Kedden Mirkóczki Ádám bejelentette, hogy az egri adófizetők pénzéből megvásárolt és megmaradt 700 koronavírus gyorstesztet szétosztja az egri háziorvosok között. Úgy tűnik azonban Mirkóczki ötlete koránt sem aratott hangos sikert a háziorvosok körében. Dr. Herceg László háziorvos a közösségi oldalán azt írta: „a legújabb átverés, ráadásul a háziorvosok mögé bújva”. Hozzáteszi azt is: „Felháborító felelőtlenség olyan tesztet alkalmazni, amivel eddig számos egészséges emberre ijesztettek rá, hogy koronavírus fertőzése van. Most a megmaradt gagyi tesztet a háziorvosokra tolják…” Érdemes az orvos posztját végigolvasni, mert részletes magyarázatot kaphatunk arra, milyen gondot okoznak a hamis eredményt adó gyorstesztek. Íme:

Hogy a fentiekre mit lép majd Mirkóczki, nem tudjuk. Az eredeti poszt alatt azonban van, aki már felvázolt egy szomorú forgatókönyvet: „Ezeket a teszteket a piaci árnál sokkal drágábban vette a város. Ráadásul akkor, amikor már semmi értelme nem volt. Gondolom ezért sincs felelős, ha lesz akkor kijelölnek egy kiszolgáltatott hivatalnokot. Ez ma a gyakorlat.”

Kiemelt kép: illusztráció

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL