Lépjen kapcsolatba velünk

Burkolt fenyegetés színház ügyben – Ha Blaskó marad a direktor, Mirkóczki Ádám utcára hívhatja híveit

Gárdonyi Géza Színház

Burkolt fenyegetés színház ügyben – Ha Blaskó marad a direktor, Mirkóczki Ádám utcára hívhatja híveit

Ez a cikk több, mint 5 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Városházi információink szerint Mirkóczki Ádám polgármester levélben intézett burkolt fenyegetést Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere felé. A levélből kiderül, hogy egy SZFE tüntetés mintájára szerveződött ellenállás is kibontakozhat az egri Gárdonyi Géza Színház direktori pályázatának ügyében, feltéve ha a szakmai biztosság véleményét szem előtt tartva Blaskó Balázs marad a direktor, ezzel kiütve a nyeregből Mirkóczki Zita jelöltjét, a miskolci illetőségű Szőcs Arturt.

Hétfőn ülésezett az egri közgyűlés városimázs bizottsága, ahol parázs, és néha személyeskedésbe átcsapó viták közepette tárgyalták a Gárdonyi Géza Színház igazgatói pályázatát. A szakmai bizottság 7:2 arányban Blaskó Balázst támogatja, ezzel szemben a polgármester határozottan kijelentette, hogy nem fogja megszavazni Blaskó kinevezését. Teszi mindezt úgy, hogy korábban már aláírt egy közös működtetési megállapodást a kormánnyal.

Oroján Sándor az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője a közösségi oldalán élesen bírálta Mirkóczkiék tervét.

Hangsúlyozta:

Eger történetében még nem volt olyan városvezető, aki a magyar kormánnyal szerződött volna, majd pár hónap után a szerződést egyoldalúan megszegi.

A színház egy közös működtetésű intézmény, melynek fenntartója Magyarország Kormánya és az egri önkormányzat, ezért korábban egy közös szakmai bizottságot állítottak fel. Mirkóczki Ádám polgármester a napokban levélben fordult Dr. Kásler Miklós miniszterhez annak érdekében, hogy a szakmai bizottság egyértelmű döntésével szemben Mirkóczki Zita javaslatát fogadják el. Az egyeztetés időközben lezárult, melynek eredménye, hogy a miniszter nem járul hozzá ahhoz, hogy a szakmai bizottság egri jelöltje helyett Mirkóczki Zita miskolci jelöltje legyen a színház új igazgatója.

Ha ez azonban mégis megtörténik azáltal, hogy a közgyűlési többség a Mirkóczki-tervet fogadja el, akkor az egri színház elesik a – nagyságrendileg – 300 millió forintos állami támogatástól, ami vélhetően az egri társulat azonnali leépítésével jár majd. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy legalább 50 ember veszítené el az állását.

Az előzmények

Oroján Sándor rávilágított, hogy a két Mirkóczki között folyó belharc eredményeképpen idén tavasszal alpolgármester-csere történt Egerben. Mint ismeretes, Mirkczki Zitát leváltva, Farkas Attila került az alpolgármesteri székbe. Ez az ügy kezdetben egy 10 milliós perrel fenyegette a város kasszáját, de később Mirkóczki Zita kifarolva ebből a tervéből, hirtelen meggondolta magát. Azt csak sejteni lehet, hogy ennek hátterében a júdáspénzként odavetett Gárdonyi Géza Színház állhat, melynek ügyei fölött a teljhatalmat élvező Mirkóczki Zita diszponálhat. A korábbi alpolgármester tehát a frakcióhűségért cserébe saját játszótereként használhatja az egri színházat – emelte ki a frakcióvezető.

Mirkóczki Zita (Fotó: Nemes Róbert)

Vége az egri színház identitásának?

Oroján szerint a jelenlegi status quo felborításával veszélybe kerül a színház működtetése, ráadásul egy jelenleg Miskolcon dolgozó színházvezetővel a Gárdonyi Géza Színház, egyfajta fiókszínházként működne tovább, ezzel elveszítve identitását.

A Mirkóczki Zita által favorizált Szőcs Artur, bizottsági meghallgatásán ráadásul kijelentette, hogy a miskolci munkáját megtartva kívánja betölteni az egri színház direktori posztját. A frakcióvezető kiemelte, hogy ha a két Mirkóczki terve megvalósulhat, akkor fennáll a veszélye annak, hogy nem lesznek ilyen számban városi színészek, és nem lesznek egri darabok sem ilyen minőségben és mennyiségben, mint jelenleg.

Blaskó Balázs

A társulat egyértelműen Blaskót támogatja

Emlékezetes, hogy a közelmúltban Blaskó Balázs direktor kérésére bizalmi szavazást tartott a Gárdonyi Géza Színház társulata. A titkos szavazáson 94-en adták le voksukat, 71-en igennel, 19-en nemmel szavaztak, négy szavazócédula érvénytelen volt. 

Ezzel a társulat háromnegyede biztosította támogatásáról a jelenlegi igazgatót a következő öt évre is.

A szavazás eredménye egyértelműen bizonyítja azt, hogy a színház dolgozói nem szeretnének egy miskolci fiókszínházzá válni, és kiállnak Blaskó mellett.

A burkolt fenyegetés

Mirkóczki Ádám október 20-án kelt, Dr. Kásler Miklós miniszternek címzett, és szerkesztőségünk birtokába került levelében burkolt fenyegetéssel élt. Ebben a levélben a polgármester célzást tett egy budapesti, SZFE tüntetés mintájára szerveződő lehetséges egri demonstrációról is, amennyiben Blaskó maradna a direktor. Levelében úgy fogalmaz, hogy az együttműködést továbbra is fontosnak tartja, és szeretné elkerülni még a látszatát is egy SZFE megmozduláshoz hasonló problémának.

Részlet a birtokunkba került, Mirkóczki Ádám által elküldött levélből.

A történet itt még nem ér véget. A csütörtöki közgyűlésen borítékolható szópárbajok kereszttüzében dőlhet el, hogy a következő 5 évben ki lesz az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója.

Információink szerint a Gárdonyi Géza Színház társulata egy Blaskó Balázst támogató petíciót készül átadni szerdán a Városházán, melyhez bárki csatlakozhat aláírásával a színház portáján.

Korábban írtuk

Blaskó Balázs direktor kérésére bizalmi szavazást tartott a Gárdonyi Géza Színház társulata
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.